Hosszú Katinka: már nem maradt energiám ünnepelni

InfoRádió
2017. július 30. 21:15
Sokat tanult és sok motivációt kapott a budapesti vizes világbajnokságon Hosszú Katinka. A magyar klasszis a záró napon 400 méter vegyesen nyert, így négy éremmel fejezte be a viadalt.

„Nem volt könnyű úszás, nagy küzdelem volt, de erre is számítottam. A 400 vegyes a vb utolsó napján van, kétszer kell leúszni, szóval tudtam, hogy nagyjából ilyen érzés lesz. Úgy álltam oda, hogy most mindent beleadok.

Szerettem volna még jobban ünnepelni, de nem maradt energia már rá”

– jelentette ki Hosszú Katinka a 400 méteres vegyesúszásban szerzett aranyérme után.

Az immár hétszeres világbajnok elárulta, hogy ezúttal próbált nem a közönségre gondolni.

„Verseny előtt nyugtatni szoktam magam, hogy igazából senkit sem érdekel, hogyan úszom. Amikor beértem, persze tudtam, hogy nem így volt.

Felszabadultan élveztem a hangulatot. Felejthetetlen élmény volt ez az egy hét”

– mondta.

A budapesti vb-t két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel záró úszó szerint a viadal összességében jobban sikerült, mint ahogy arra számított.

„Korábban nem sikerült négy érmet szereznem egy vb-n, nekem ez a program nem annyira fekszik, mint az olimpiai. Voltak olyan pillanatok, amelyekből sokat tanultam, és sok motivációt kaptam az emberektől.”

Edző-férje, Shane Tusup ezúttal azt tanácsolta neki, hogy ússzon úgy, ahogy edzésen szokott.

„Nagyjából így szoktam meghalni edzésen. Könnyű levezető úszás volt”– mondta nevetve.

Hosszú Katinka beszélt arról is, hogy örül annak, a külföldi úszók is dicsérték a várost.

Sok ideje nem lesz pihenni a magyar klasszisnak, mert hétfőn utazik Moszkvába, ahol a Világkupa kezdődik.

„Ez már vakáció lesz, csak négy számot kell úsznom”

– utalt a közelmúltban bevezetett szabályváltozásokra, amelyek ellen korábban már élénken tiltakozott.