Milák Kristóf csodát tett, még maga sem tudja felfogni

InfoRádió
2017. július 29. 18:23
Cseh László és Milák Kristóf a 100 méter pillangó döntőjében volt érdekelt, Milák új junior világcsúcsot és országos csúcsot úszott.

Milák Kristóf a második, Cseh László az ötödik helyen végzett.

Egyikük sem a jó rajtjáról híres, de szépen tartották magukat az elején. Milák Kristóf úszott jobban, és bár az elején egy testhossz volt a hátránya a későbbi győztes Caeleb Dressel mögött, a végére a második helyre küzdötte fel magát.

Az új tinisztár a befutó után csodálkozva nézte a kijelzőt, maga sem hitte el az eredményét, és a közönség számára is az egyik legnagyobb meglepetés lett a második helye.

Nekem van még időm

"Egyszerűen nem tudom még felfogni. Nem jut el a tudatomig. Pedig

nem volt jó úszás, borzasztó volt a fordulóm, és hatalmas hullámokat kaptam Dresseltől.

Örültem annak, amikor a második hosszon fel tudtam rá jönni, nem tudtam, hogy a többiek ennyivel mögöttem vannak" - mondta Milák Kristóf az M4 Sporton.

A tavalyi műtétje után rengeteget kellett dolgoznia, és ez most ennyire volt elég.

"Sajnálom, hogy 200-on nem indulhattam, talán eggyel több érmem lenne, de nem baj, még rengeteg világbajnokságon indulhatok. Nekem van még időm" - mondta sejtelmesen a 17 éves vb-ezüstérmes.