Hosszú Katinka külső segítséggel nyerte a bronzérmet

InfoRádió
2017. július 28. 16:33
Újabb rész került fel az úszó videócsatornájára.

A háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis, Hosszú Katinka beszélt a maga mögött hagyott csütörtöki napról, a közönség szurkolásáról, illetve arról, hogy mit gondol a 200 m pillantó döntőjéről és a 4×200-as női gyorsváltóról.

Azért örültem a bronzéremnek, mert már nagyon régóta nem voltam dobogón pillangón világversenyen

– mondta Hosszú Katinka a videóban.

Arról is beszélt, hogy nagyon sokat dolgozott edző-férjével, Shane Tusuppal a pillangó-technikáján, és örül, hogy úgy tűnik, jó irányban halad. Utoljára 2013-ban, Barcelonában volt harmadik ebben az úszásnemben. Szerinte az utolsó 25 méteren a magyar közönség húzta be a célba, és hálásan köszöni a támogatást, mert úgy érzi: ha nem Budapesten úszott volna, talán érem nélkül maradt volna.