Hihetetlen izgalmak jönnek a Duna Arénában - a program

InfoRádió
2017. július 26. 07:26
A vizes világbajnokság egyetlen olyan döntőjét rendezik szerdán, amelynek két magyar esélyese is van: Kenderesi Tamás és Cseh László is jó formában várja a 200 méteres pillangóúszás döntőjét. Hosszú Katinka a 200 gyors fináléjában összecsap a vb másik sztárjával, Katie Ledeckyvel.

Szerda délelőtt ismét rajtkőre áll a világbajnokság eddigi magyar meglepetésembere, a vagány nyilatkozatairól ismert Kozma Dominik, aki 100 méter gyorson már vasárnap 48.26 másodpercre javította a magyar csúcsot. Mellette a bronzérmes 4x100-as gyorsváltó másik tagja, Bohus Richárd is bizonyíthatja, hogy jó formában van. A népes mezőny – 109-en neveztek – miatt 12 futamot rendeznek, a magyarok az utolsó kettőben érdekeltek, vagyis nagynevű riválisokkal együtt úszhatnak.

Elkezdődnek a női 200 méter pillangó vetélkedései is, a mezőnyben Hosszú Katinkával és Szilágyi Liliánával. A háromszoros olimpiai bajnok két éve Kazanyban ebben a számban az elődöntőig jutott. Az idei ranglistán a 15., de 2:08.05-ös idejénél mindenképpen tud jobbat. Szilágyi Liliána a 100 méter után jelezte, hogy ezen a távon vár magától jobb eredményt.

A férfi 200 méteres vegyest Cseh László és Verrasztó Dávid kivette a repertoárjából, így a szám ifjúsági világbajnoki ezüstérmese, a 18 éves Sós Dániel indulhat. Női 50 méter háton Joó Sára képviseli a magyar színeket, és kiderül az is, kik jutnak a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó fináléjába.

Délután következnek az igazi izgalmak, rögtön a női 200 méteres gyors döntőjével, amelyben végre közvetlenül is összecsap Hosszú Katinka és Katie Ledecky. A hatszoros világbajnok magyar az ötödik idővel jutott be a fináléba, ahol a célja az, hogy megjavítsa egyéni legjobbját, ami talán egy dobogós helyezést érhet. A 12-szeres vb-győztes amerikai az esélyes, de trónjára a világcsúcstartó Federica Pellegrini és az ausztrál Emma McKeon is pályázik.

Még kiélezettebb versenyt hozhat a férfi 200 méteres pillangó döntője, amelyben a címvédő Cseh László és Kenderesi Tamás is ott lesz, akik a második és a harmadik legjobb eredménnyel kerültek be. Kettejük között úszik majd a japán Szeto Daija, de az olimpiai bronzérmes Kenderesi szerint figyelni kell a másik japánra, az egyesen induló Szakaj Maszatóra, valamint természetesen a dél-afrikai Chad Le Clos-ra is. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint mindkét magyar érmes lehet. A megjósolhatatlan kimenetelű finálé 18:01-kor kezdődik.

A Margitszigeten a női vízilabdázók folytatják, a magyar csapat az 5-8. helyért játszik Görögország ellen délután. A Kanada elleni vereség után a válogatott célja, hogy megnyerje mindkét meccsét, és szépen búcsúzzon.

A program

úszás (Duna Aréna):

Előfutamok 9.30:

női 50 m hát (Joó Sára)

férfi 100 m gyors (Bohus Richárd, Kozma Dominik)

női 200 m pillangó (Szilágyi Liliána, Hosszú Katinka)

férfi 200 m vegyes (Sós Dániel)

4x100 m vegyes vegyesváltó (Magyarország)

Elődöntők, döntők 17.30:

női 200 m gyors (döntő, Hosszú Katinka)

férfi 100 m gyors (elődöntő)

női 50 m hát (elődöntő)

férfi 200 m pillangó (döntő, Cseh László, Kenderesi Tamás)

férfi 50 m mell (döntő)

női 200 m pillangó (elődöntő)

férfi 200 m vegyes (elődöntő, Sós Dániel?)

férfi 800 m gyors (döntő)

4x100m vegyes vegyesváltó (döntő)

vízilabda (Margitsziget):

nők

a 11. helyért: Új-Zéland - Franciaország 10.30

a 9. helyért: Hollandia-Kína 12.00

az 5-8. helyért: Olaszország-Ausztrália 13.30; Magyarország-Görögország 15.00

elődöntő: Oroszország-Egyesült Államok 20.30; Kanada-Spanyolország 22.00