Eldől a Märcz-csapat sorsa – a pénteki program

InfoRádió
2017. július 21. 06:50
Pénteken zárulnak a férfi vízilabdatorna csoportküzdelmei, és kiderül, hogy hányadik helyen jut tovább a magyar válogatott a világbajnokságon. A nyíltvízi úszóknak is lehet szorítani.

A Margitszigeten befejeződnek a csoportmérkőzések a férfi vízilabdázók számára. A magyar együttes este a franciákkal találkozik, és a papírforma szerint sima győzelmet arat. Märcz Tamás szakvezető együttesének sorsa azonban nem saját kezében van: a csoportelsőség attól függ, hogy az olaszok milyen eredményt érnek el Ausztrália ellen 21:30-tól, a magyar találkozó után. A mieink 10 góllal, 13-3-ra verték meg az ausztrálokat, így ehhez lehet majd viszonyítani az olaszok eredményét. A csoportgyőzelem plusz két nap pihenőt és egy könnyebb ágat jelentene.

Péntek reggel a leghosszabb táv, a 25 km-es versenyt rendezik a nyíltvízi úszók számára Balatonfüreden. A nőknél két évvel ezelőtt Olasz Anna ezüstérmet szerzett, és ezúttal is ott lesz a mezőnyben, ahogy Sömenek Onon Kata is. A férfiaknál az eddig egyéniben egy ötödik és egy hetedik helyezést begyűjtő Rasovkszy Kristóf és Gyurta Gergely indul.

Szinkronúszásban a csapatverseny szabad gyakorlatának döntőjének fő esélyese Oroszország, amely eddig mind az öt eddigi kiírást megnyerte.

Műugrásban a női 3 méter döntőjében kínai dominancia várható. Ebben a számban az eddig megszerezhető 16 világbajnoki címből 11-et nyert kínai ugró, sőt, az elmúlt nyolc vb egyikén sem találtak legyőzőre.

A program

szinkronúszás (Városliget):

csapat, szabad gyakorlat, döntő 11.00

vegyespáros, szabad gyakorlat, selejtező 19.00

nyíltvízi úszás (Balatonfüred):

férfi 25 km (Gyurta Gergely, Rasovszky Kristóf) 8.30

női 25 km (Olasz Anna, Sömenek Onon Kata) 8.30

műugrás (Duna Aréna):

férfi toronyugrás, selejtező (Somhegyi Krisztián) 10.00

férfi toronyugrás, elődöntő (Somhegyi Krisztián?) 15.30

női 3 m (döntó) 18.30

vízilabda (Margitsziget):

férfiak, 3. forduló:

A csoport:

Brazília-Kanada 17.30

Montenegró-Kazahsztán 18.50

B csoport:

Magyarország-Franciaország 20.10

Ausztrália-Olaszország 21.30

C csoport:

Spanyolország - Dél-afrikai Köztársaság 9.30

Szerbia-Görögország 10.50

D csoport:

Egyesült Államok-Oroszország 12.10

Japán-Horvátország 13.30