Durván nekiment Hosszú Katinkának Jakabos edzője

InfoRádió
2017. július 20. 09:25
Petrov Iván, Jakabos Zsuzsa edzője keményen nyilatkozott Hosszú Katinka versenyszámválasztásáról, illetve az úszóválogatottban jellemző hangulatról.

Már a riói olimpia előtt abból volt feszültség, hogy Hosszú Katinka 200 pillangón is nevezett az olimpiára, így Jakabos Zsuzsa mögötte és Szilágyi Liliána mögött harmadikként már nem tudott a kedvenc számában rajthoz állni. Aztán Hosszú visszalépett a 200 pillangótól, Jakabos pedig hoppon maradt.

Nagyon hasonló a helyzet most, a vizes világbajnokság 200 pillangó selejtezője előtt egy héttel. Petrov Iván, Jakabos edzője azt mondta a Nemzeti Sportban, hogy búslakodik, mert Jakabos Zsuzsa újfent nem úszhat 200 pillangón.

"Értelmetlen, amit Hosszú Katinka csinál.

Nehéz ezt lelkileg kezelnie egy versenyzőnek, nem is lehet, úgy pláne nem, hogy az elmúlt három évben nem győzte le Zsut.

Nagyon várom már, hogy megtörténjen sportágunkban a generációváltás,

a fiatalok előtt ugyanis nagyon rossz példa áll: versenyzők, edzők köszönés nélkül mennek el egymás mellett..." - mondta az edző.

A 24.hu is megkérdezte kijelentéséről Petrov Ivánt, aki azt mondta, a sport nem arról szól, hogy valaki megver másokat.

"Az ideálok nem sportolók, hanem sportemberek, akik nemcsak fizikálisan, hanem az alapvető emberi értékekben is előttünk, közönséges honpolgárok előtt járnak. Nem elég egy adott téren felülmúlni másokat, gyorsabban úszni versenytársainknál, hanem

az élet minden területén példakép kell legyen az ember.

Ezt a magatartási példát hiányolom a sportban egyre több helyen" - mondta a szakember, és negatív példaként Floyd Mayweathert és Connor McGregort említette, szerinte Roger Federer vagy Szilágyi Áron viszont valóban példakép tud lenni, emberként, sportemberként. Arról is beszélt, hogy Netanyában az ifjúsági világbajnokságon öröm volt magyarnak lenni, mert ott igazi közösséget alkottak a magyar edzők és a versenyzők. 

A szövetségi kapitány, Sós Csaba elmondta, a világbajnokság előtt Jakabos Zsuzsának és Hosszú Katinkának századra megegyező kvalifikációs ideje volt. Való igaz, hogy Katinka egy ideje nem győzte le Zsuzsát 200 pillangón, ellenben ő már volt ebben a számban vb-bronzérmes (2013-ban Barcelonában), továbbá

három olimpiai bajnoki arany és egy ezüst után talán megadható neki a döntés joga.

"Azt kértem Katinkától, úgy válasszon a számok közül, hogy a lehető legtöbb aranyat, érmet nyerje. Katinka ennek szellemében döntött, nem pedig azért, hogy bárkivel is kitoljon+ - mondta a kapitány, aki Petrov felvetésének második részével egyetért, mert a Netanyában látott együvé tartozás, együttgondolkodás, egymás biztatása korábban nem volt jellemző.