Evakuálták a férfi pólóválogatottat

InfoRádió
2017. július 19. 14:58
Egy elektromos szekrényben keletkezett füst a Hilton Budapest szálloda egyik kiszolgáló helyiségében szerdán kora délután.

A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki.

Az épületet körülbelül kétszázhúsz ember hagyta el, közülük mintegy százan a vizes világbajnokságra érkezett sportolók voltak. Itt lakik a férfi vízilabda-válogatott is, nekik is el kellett hagyniuk a hotelt.

Az elsődleges információk szerint egy embert a mentők füstmérgezés miatt a helyszínen elláttak - közölte a katasztrófavédelem.

A szálloda az alábbi tájékoztatást adta: "a Hilton Budapest épületének mínusz harmadik szintjén található áramfogadó helyiségben egy elektromos szekrényben füst keletkezett, amelynek következtében vendégeink biztonsága érdekében kiürítettük az épületet. A füst a vendégteret nem érintette, a helyszínt a főváros hivatásos tűzoltói megvizsgálták, majd rövid idővel később minden vendég ismét elfoglalhatta szállását. Személyi sérülés nem történt, egy munkatársunkat saját kérésére a mentők megvizsgáltak, az eset kapcsán egészségügyi rendellenességet nem találtak nála.

A Hilton Budapest köszöni vendégei türelmét és megértését, munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kellemetlenség után vendégeink ismét zavartalanul, biztonságban és nyugalomban élvezhessék a szálloda szolgáltatásait"