Durva verekedés a Balatonban

InfoRádió
2017. július 19. 19:36
Juhász Janka a 27., Novoszáth Melinda pedig a 28. helyen végzett a nyíltvízi úszók női 5 kilométeres versenyében. Mindkét magyar arról számolt be, hogy nagy volt a bunyó a versenyzők között.

„Rosszul helyezkedtem, de a saját hibáiból tanul az ember. Az első körben eszméletlenül elfáradtam, a második kör már nem is fájt, átestem a holtponton – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Juhász Janka. – Ahhoz képest, hogy tizenhét éves vagyok és hatvan indulóból huszonhetedik lettem, szép eredmény.

Az első körben iszonyatos bunyó volt, azt sem tudtam, hogy hol vagyok, fiú vagyok-e vagy lány,

vagy hogy hány éves vagyok. Annyira szétvertek, hogy többet voltam a víz alatt, mint fölötte. Ehhez képest élveztem. Kellett ez, hogy belemelegedjek a váltó előtt.”

A 17 éves sportoló azt mondta: hazai közönség fantasztikus hangereje sok erőt ad az utolsó métereken.

„Az első körben nem láttam semmit, el voltam torzulva, a másodiknál azonban hallottam, ahogy a nővérem sikít és az edzőm sípol.

Kirázott a hideg a víz alatt. Beindult tőle a kezem és a lábam is, behúzott a szurkolók ujjongása meg a szívem.

Az volt a taktika, hogy nincs taktika: vízbe ugrok, és ami jön. Őszintén megvallva azt hittem, hogy a legjobb tíz közé tudok kerülni. Minél magasabbra rakom a lécet, annál jobban megy az úszás. Azt kérdeztem magamtól úszás közben, hogy mi a francot csinálok, sosem vagyok elégedett magammal. A verekedés nagyon elvitte az energiámat.”

A másik magyar, Novoszáth Melinda arról beszélt az óriási csatában nem tudott a taktikára koncentrálni.

„Bekerültem a darálóba, ahonnan nem volt menekvés.

Nagyon fájt ez a futam, nagyon nehéz volt. Az volt a taktika, hogy megpróbálok elindulni az elején, mivel nem vagyok olyan erős és tapasztalt, hogy helyezkedni tudjak. De sajnos visszahúzott a tömeg, kapálóztak rajtam, nem tudtam mit tenni. Az első nemzetközi versenyem volt, rossz élmény és tapasztalat volt, de remélem sikerül kiheverni” - fejtette ki.

„Ez szörnyű volt, soha nem tapasztaltam még ilyet.

Mindenhová ütnek, a lapockámba kapaszkodva húzzák magukat,

közben kihúzzák alólam a vizet. Ezt nem lehet megszokni, elviselni” - mondta a vb-újonc.

„Úgy gondoltam, hogy jobban tudom felmérni a helyzetet, de a tömegből lehetetlen volt kijönni. Annak örülök, hogy sikerült leúszni, mert olyan érzés is volt bennem, hogy nem fog menni. Ráadásul a víz hullámzása is megnehezítette a dolgunkat. Az utolsó métereken sokat segített a közönség buzdítása, tudtam, hogy a szüleim is ott vannak a lelátón” - tette hozzá Novoszáth Melinda.