Egy gombnyomással készen állunk a rövidpályás vb-re

Infostart
2017. július 18. 06:07
Budapest rendezheti a 2024-es rövid pályás úszó-világbajnokságot, de ez nem változtat azon a terven, hogy a mostani vizes vb után elbontják a Duna Aréna lelátójának nagyobb részét.

Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a FINA döntésének bejelentése után  azt mondta, a Duna Arénát a terveknek megfelelően így is visszabontják, azaz 6500 néző várja majd a rövid pályás úszó-vb résztvevőit.

"A Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Vízilabda Szövetség és a FINA ajánlásának megfelelően a Duna Arénát úgy építették meg, hogy a vizes vb idején 15 ezer fő befogadására legyen alkalmas. Mivel a vb júliusban van, ezért a lelátó ideiglenes részének nem kellett a fűtéséről gondoskodni, és

a Duna Aréna mai állapotában nem fűthető, persze műszakilag meg lehetne oldani, de az több száz millió forintos felesleges kiadás lenne.

A Duna Arénát a tervek szerint visszaépítjük, az ideiglenes lelátó részeiből P+R parkolóház épül. A 6500 fős nézőtér meghaladja a legutóbbi rövid pályás windsori vb helyszínét" - mondta a kormánybiztos.

Gyárfás Tamás, a nemzetközi szövetség alelnöke hasonlóképpen nyilatkozott: "Amikor at uszoda épült, már tudtuk, hogy rövid pályás vb-re is pályázunk, ezért tolófal van a létesítményben, egy gombnyomás, és kész vagyunk."