Pólóünnep a Margitszigeten - ez volt a vb negyedik napja

InfoRádió
2017. július 17. 22:36
Fölényes magyar siker a férfi vízilabdatorna első napján és két újabb kínai aranyérem a vizes világbajnokságon.

Kiváló győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokságon. Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese 13-3-ra verte az ausztrálokat, vagyis a szakvezető szépen ünnepelhette 43. születésnapját. A csapatkapitány Varga Dániel négy gólt szerzett.

A nyitókör legnagyobb meglepetését az okozta, hogy Kanada 8-8-at játszott Montenegróval. Az esélyesek közül a szerbek, az olaszok és a horvátok is nyertek.

A szinkronúszók egyéni szabad gyakorlatában Kiss Szofi a 17. helyen végzett, így nem jutott döntőbe. A 22 éves magyar versenyző a Quimby Most múlik pontosan című számának a Csík zenekar által feldolgozott változatára mutatta be kűrjét. A magyar versenyző 79,400 pontot kapott gyakorlatára, amivel végül a 17. helyen zárt.

"Azt gondolom, ez volt életem kűrje. Nagyon szeretem ezt a számot, ráadásul mindenképpen valami olyat akartunk választani, amit minden magyar szeret. Bevallom őszintén, a tapsot nem annyira hallottam, de azt még igen, hogy amikor elindult a zene, az mennyire tetszett az embereknek. Reménykedem benne, hogy minden nap még egy picit jobban tudunk teljesíteni" – mondta.

A vegyespárosok technikai döntőjét az olasz Manila Flamini, Giorgio Minisini kettős nyerte, szoros versenyben megelőzve oroszokat, míg a harmadik helyen az amerikaiak végeztek.

Nem sikerült a fináléba jutás a Kormos Villő, Fazekas-Gondos Flóra párosnak a női szinkronműugrás versenyében: a duó a 17. helyen végzett. A számot az esélyes kínai Si Ting-mao, Csang Ja-ni páros nyerte.

Egy másik számban is kínai győzelem született a Duna Arénában: a Csen Aj-szen, Jang Hao páros nyerte a férfi szinkrontoronyugrás döntőjét.