Világbajnoki hetedik Rasovszky Kristóf

InfoRádió
2017. július 15. 10:57
Rasovszky Kristóf a 7., míg Papp Márk a 31. helyen végzett az öt kilométeres nyílt vízi úszás balatonfüredi versenyén a 2017-es vizes világbajnokságon. A magyar vb első aranyérme a franciáké.

Az ezer méteres fordulónál Rasovszky a harmadik, Papp a 39. helyen állt.

Előbbi versenyzőnk végig az élen harcolt a jobbnál jobb helyezés megszerzéséért.

Féltávnál még mindig az élmezőnnyel úszott, míg a Kazanyban ugyanezen a távon 13. helyen végzett

Háromezer méternél a harmadik helyen fordult Rasovszky, aki továbbra is fantasztikusan úszott s tartotta a tempót a két franciával, azonban a végére elfáradt, s végül a 7. helyre jött be.

Rasovszky 10 és 25 kilométeren, illetve 1500 gyorsúszásban is elindul, Papp pedig ez volt az egyetlen száma.

A verseny előtt kisebb megnyitót tartottak a füredi mólón, Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszédében elmondta, Európa egyik legnagyobb tava, a Balaton már eddig is több sikeres nyíltvízi viadal helyszíne volt.

"Keresve sem találhattunk volna jobb helyet, ahol nyíltvízi sztárjainkat köszönthetjük" - jelentette ki az uruguayi sportvezető, aki újfent hangsúlyozta, hálás Orbán Viktor miniszterelnök folyamatos támogatásáért, valamint a szervezőbizottság vezetőinek, Seszták Miklós miniszternek és Gyárfás Tamásnak, amiért megteremtették az optimális körülményeket a világbajnokság valamennyi résztvevőjének.

Bóka István polgármester elmondta, a sportesemény kiváló alkalom arra is, hogy a Balaton és térsége szépségeit bemutassák a nagyvilágnak. Hozzátette, a világbajnokság társházigazdájának lenni nagy megtiszteltetés, ugyanakkor óriási felelősség is.

"Bízom benne, sikerült minden követelménynek és előírásnak eleget tennünk, a szakma és a versenyzők elégedettek lesznek velünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a nyíltvízi úszás és Balatonfüred városa immár összenőttek."

Eredmények:

nyíltvízi úszás, férfi 5 km, világbajnok:

-----------------------------------------

Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 54:31.40 perc

2. Mario Sanzullo (Olaszország) 54:32.10

3. Timothy Shuttleworth (Nagy-Britannia) 54:42.10

...7. RASOVSZKY KRISTÓF 54:47.10

...31. PAPP MÁRK 55:28.10