Oyarzabal döntött, Spanyolország az Európa-bajnok

Infostart
2024. július 14. 21:00
Eseménytelen első és mozgalmasabb, s izgalmas második félidő után Spanyolország 2-1-re legyőzte Angliát a 2024-es Európa-bajnokság döntőjében.

Talán éppen a két csapat Eb-múltja indokolja, hogy ilyen különbözően vezették fel a mérkőzést a vasárnap korábbi részében. A spanyolok, a legnépszerűbb ottani sportnapilappal, a Marcával az élen, összekötötték két döntőjüket. Délután a negyedik GS-elsőségéért játszott Carlos, azaz Carlitos Alcaraz Wimbledonban, Novak Djokovics ellen. Neki sikerült, s a spanyolok szerint immár a futballistákon a sor, akik az 1964-es, a 2008-as és a 2012-es bajnokcsapat nyomdokaiba léphetnek.

Rengetegen szurkolnak nekik, köztük maga Alcaraz is, akinek a kérésére Londonban magyar idő szerint 23 órára halasztották a bajnokok hagyományos bálját, hogy tudja nézni a berlini döntőt.

Az angolok ezzel szemben mintha egy nagy tehertől szeretnének megszabadulni. Talán a nemzetközi labdarúgást nem naprakészen követők számára meglepő tény: a „háromoroszlános” válogatott 1950 óta, azaz 74 éve vesz részt nagy tornákon, világbajnokságokon és 1968 óta Európa-bajnokságon. Idegen földön még soha nem nyert, otthon is mindössze egyszer, 1966-ban a World Cupon.

A BBC nap közben egészen elképesztő történeteket osztott meg szurkolóktól azzal kapcsolatban, mit jelentene neki a győzelem, mennyire várják a minden létező fórumon történelminek jelzett mérkőzést. Akadt, aki arról beszélt, hogy három éve az édesanyja negyedik stádiumú ráktól szenvedett, mégis, önfeledten szurkolt a 2021-es döntőben. Akkor nem sikerült nyerni, de most…

Még III. Károly király is üzent a futballistáknak.

Más meg azt citálta, hogy a covidot elkapva feküdt a kórházi ágyon, de azt még látta, hogy Luke Shaw megszerzi a vezetést az olaszok ellen. Aztán rosszul lett, s aztán miután két héttel később kijött a kómából, rettentően csalódottan vette tudomásul, hogy nem nyert Gareth Southgate csapata.

Az angolok tehát 2021 után ismét döntőt játszhatnak. Nem gyakori az Eb-történelemben, hogy a döntő egyik résztvevője a következő tornán újra a trófeáért játszik. Ilyen volt a szovjet csapat 1964-ben, a nyugatnémet 1976-ban, majd 1980-ban is, a németek 1996-ban, a spanyolok 2012-ben, s most a háromoroszlánosok.

Az Infostart az elmúlt huszonnégy órában „megtippelte” a várható összeállításokat. Mind a két válogatottét eltaláltuk, ami leginkább azt jelzi, hogy a két szövetségi kapitány, Luís de la Fuente és Gareth Southgate nem húzott semmiféle váratlant.

A spanyolok összeállítása: Unai Simón – Dani Carvajal, Le Normand, Laporte, Cucurella – Rodri, Fabián Ruiz – Lamine Yamal, Dani Olmo, Nico Williams – Morata.

Az angoloké: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka, Mainoo, Rice, Shaw – Foden, Bellingham – Kane.

A spanyolok visszavették az elődöntőből eltiltott két védőjüket, Carvajalt és Le Normand-t, ez utóbbi volt talán egy picit bizonytalan, hogy a francia-spanyol hátvéd játszik-e, vagy Nacho. Az angoloknál tavaly nyár óta először kezdő a sérüléséből teljesen felépült Luke Shaw. Beállítását, a spanyolok szerint, az is indokolta, hogy Lamine Yamallal igazi balhátvédet akart Southgate szembeállítani.

A játékvezető a 35 éves, francia François Letexier. Az Eb-döntők történetének legfiatalabb bírója 1989. április 23-án született.

Eltelt az első hét perc, jelentős spanyol labdabirtoklási fölénnyel, de nagyon óvatos játékkal.

Nico Williams betört a tizenhatoson belülre, John Stones nagyon szépen, becsúszva szögletre szerelt.

Elértünk a félidő feléhez. A spanyolok egyelőre nem tudjáűk feltörni az angol védelmet, nincs helyük a gyors csatároknak.

Harry Kane kapott sárgát, estében rátartott Fabián Ruiz lábára.

Most meg Dani Olmo kapott egyet, mindkét kártya elég szigorúnak tűnt.

Szöglet után Declan Rice lebirkózta Laporte-ot, de sem a bíró, sem a VAR-szoba ingerküszöbét nem lépte át az eset.

Morata kiharcolt egy szögletet, Guéhin túljutott, Stones szerelt.

Kane 17 méterről lőtt, Rodri blokkolt, majd elsodorta laporte-ot, akit ápolni kellett.

A 46. percben kellett először kapura menő lövést védeni, Foden kiszorított helyzetből lőtt, Unai Simón védett.

Vége az első félidőnek.

Vezéráldozat a spanyoloknál, Rodri nem tudott kijönni a második félidőre, Zubimendi váltotta.

A 47. percben Carvajal flegmán szenzációs passzával Yamal helyzetet teremtett Nico Williamsnek, aki a döntő első kapura mewnő spanyol lövésével megszerezte a vezetést, 1-0.

Williams passzával Dani Olmo helyzetbe került, de a kapu mellé lőtt.

Stones lehúzta Zubimendit, egy sárgáért.

Morata elgurította a labdát Pickford mellett, de gyengén, talán nem is ment kapura, Stones tisztázott.

Angol csere: Harry Kane lement, s beállt Ollie Watkins, az elődöntő angol hőse.

A 63. percben jött Jude Bellingham első nagy pillanata, kiválóan vette át a labdát, élesen lőtt, de kicsivel a jobb sarok mellé.

Pickford megmentette Angliát. Yamal lött, a kapus szépen védte a jobb sarokra tartó labdát.

Morata lement, Oyarzabal állt be. Az angolok is váltottak, Mainoo lement, Palmer beállt.

Két perccel később gólt szerzett. Egy angol kontra (!) végén a Bellingham által hátratett labdát Palmer 20 méterről, nagyon pontosan csavarta a jobb alsó sarokba, 1-1.

A 82. percben Yamal 13 méterről, jó helyzetből lőtt, Pickford védett.

Le Normand helyére Nacho állt be.

A 87. percben Oyarzabal kitette a labdát, de röviden balra, Cucurellának, aki így erősen lőtte középre a labdát. Stones térde hátrább volt, mint az érkező Oyarzabal, aki Guéhit megelőzve a hálóba lőtt, 2-1.

Yamal helyett Merino, Foden helyett Toney.

Elképesztő! Angol szöglet után Rice tíz méteres fejesét Unai Simon a levegőben úszva kiütötte, Guéhi ismételt, Dani Olmo a gólvonalon fejjel mentett.

Ez volt az utolsó esély…

Spanyolország megnyerte az Európa-bajnokságot.