Recep Tayyip Erdogan: „A büntetést nem Merih kapta, hanem a török nemzet”

Infostart
2024. július 8. 10:58
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Törökországban, a válogatott szereplésével kapcsolatban. A Millinek becézett nemzeti tizenegy szinte kizárólag elismeréseket kap, a Fanatik és a Hürryiet is idézte a holland szövetségi kapitány, Ronald Koeman dicséretét, amely szerint a törökök megérdemelték volna az egyenlítést a hajrában. A negyeddöntőt a helyszínen megnéző köztársasági elnök ugyanakkor úgy véli, az UEFA egy politikai ítélettel sújtotta a török válogatottat, sőt, Törökországot.

A negyeddöntőben, eltiltása miatt, nem játszhatott Mirel Demiral, a nyolcaddöntő hőse, aki az osztrákok elleni nyolcaddöntős siker után két kezével farkasfejet formázva ünnepelt. A mérkőzésről hazautazva Recep Tayyip Erdogan elnök a repülőgépen interjút adott török újságíróknak, s ezt mondta: „Először is szeretnék gratulálni a Török Labdarúgó-szövetség elnökségének, a stábnak és mindenkinek, aki hozzájárult a sikeres szerepléshez. Mint ismeretes, ezt a meccset az UEFA Merih Demiral eltiltása kapcsán hozott elhamarkodott és igazságtalan döntésének árnyékában játszották. A büntetést nem Merih kapta, hanem a török nemzet. Hogy őszinte legyek, az UEFA Merihnek adott kétmeccses eltiltása komoly árnyékot vetett az Európa-bajnokságra. Ezt nem lehet megmagyarázni, ez tisztán politikai döntés. Ez a döntés elsötétítette a lelkiismeretet, de hála Istennek nem befolyásolta állampolgáraink lelkesedését.”

A köztársasági elnök mellett ott ült a díszpáholyban a korábbi világbajnok német válogatott középpályás, a török nemzetiségű Mesut Özil. A 35 éves exfutballista a meccs előtt az Instagramon keresztül osztott meg egy fotót Demiral ünnepléséről. Néhány nappal korábban Özil félmeztelenül pózolt egy fotón, amelyen a mellkasi tetoválása látható három félholddal és egy üvöltő farkassal – a „szürke farkasokkal” kapcsolatos szimbólumokkal. A Hürriyet emlékeztetett arra, hogy a farkasköszöntés általában az Ülkücü mozgalomhoz és annak ideológiájához való tartozást vagy rokonszenvet fejezi ki.

Ami a törökök a pályán mutatott teljesítményét illeti, a lapok beszámolnak arról, hogy több, a 2023–2024-es idényben otthon játszó válogatottjuk iránt érdeklődnek nyugat-európai klubok. Elsősorban a kiváló balhátvéd, az egyébként korábban holland utánpótlás-válogatott Ferdi Kadıoğlu számíthat jó ajánlatokra, állítólag a Borussia Dortmund és az Arsenal is szerződtetné. (A hátvéd korábban Szalai Attila mellett játszott a Fenerben.) A másik sokak által kiszemelt játékos a Galatasaray csatára, Barış Alper Yılmaz.