Nyitókép: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Pepének a könnyes Eb-búcsú után is jutott meglepetés

Infostart
2024. július 8. 21:29
A 41 éves portugál védőtől elköszönt klubcsapata, az FC Porto is.

A portugál válogatott tizenegyesekkel esett ki a franciák ellen a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A kontinenstorna legidősebb játékosa, Pepe vigasztalhatatlan volt, minden bizonnyal ezen a meccsen lépett pályára utoljára a nemzeti csapatban. Aztán kiderült, a klubjától is búcsúznia kell, a FC Porto a kiesés után érzelmes posztban hozta nyilvánosságra, hogy nem hosszabbít szerződést a 41 éves védővel – írja a Magyar Nemzet.

Az Eb-kiesés után néhány órával aztán kiderült: Pepének a klubjától, az FC Portótól is búcsúznia kell: „A történelem magáért beszél” – írták a közösségi médiában a sárkányok több, Pepéről készült fotóval együtt. Ha a védő csalódott is emiatt, nagy meglepetés nem érhette. Amikor május elején André Villas-Boas lett a Porto új elnöke, nem csinált titkot abból, hogy a fiatalítást tartja az egyik legfontosabb céljának, és ebbe a törekvésbe a 41 éves Pepe már annak ellenére sem fér bele, hogy a tavasszal is rendszeresen tagja volt a kezdőcsapatnak. Az új vezetőedző, Vitor Bruno korábban nem adott egyenes választ, amikor Pepe jövőjéről kérdezték, ám most már nincsen kétség, mennie kell.

A portugál sajtó úgy tudja, a védőnek esze ágában sincsen visszavonulni, és állítólag a Közel-Kelet felé kacsintgat.

Pepe 288 mérkőzés, 17 gól és 15 bajnoki cím (4 bajnoki, 5 Portugál Kupa, 4 Szuperkupa, 1 Ligakupa, 1 Interkontinentális Kupa) után búcsúzik az együttestől. Három évet töltött a szerelem városában, 2004 és 2007 között, mielőtt a Real Madridhoz csatlakozott volna. 2019-ben tért vissza a Portóba, és öt szezonon keresztül erősítette a csapat hátvédsorát.