Nyitókép: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Így búcsúzott el a szurkolóitól a német legenda

Infostart
2024. július 6. 19:59
Toni Kroos a közösségi médiában írt néhány érzelmes sort.

A német válogatott péntek esti, Spanyolország elleni vereségével lezárult Toni Kroos profi pályafutása, aki már az Európa-bajnokság előtt bejelentette, hogy a torna végeztével felhagy a futballal - írja az Index. Ami klubcsapatával, a Real Madriddal összejött számára, hogy trófeával búcsúzzon, az a nemzeti csapattal nem sikerült. Így Európa-bajnoki aranyérem nélkül vonul vissza.

"A telefonom 2023. szeptember 29-én csörgött, a hívó fél pedig Julian Nagelsmann volt. Arra kért, hogy térjek vissza a válogatottba. Az első gondolat az volt a fejemben, hogy dehogy, nem vagyok hülye, a szívem viszont egyből rávágta: természetesen igen! Amint azt tudjuk, a szívemre hallgattam" – kezdi a nemzeti csapattól való búcsúzást Kroos az Instagramon közzétett posztjában. A 34 éves középpályás elmondta, 2024. július 6-án reggel, a spanyolok elleni vereség másnapjának reggelén az volt az első gondolata: nagyon örül, hogy megtette. Annak ellenére is, hogy tegnap este óta ürességet és szomorúságot érez szívében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Toni Kroos (@toni.kr8s) által megosztott bejegyzés

"Mindig is többet láttam a csapatban, tudtam, hogy ennél sokra többre képesek, mint amit mutattak az elmúlt években. De arra nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő eljutunk egy olyan szintre, hogy felvegyük a versenyt a világ legjobb csapataival. Nagyon büszke vagyok arra, amit ez a csapat elért. És erre egész Németország nagyon büszke lehet! Külön köszönöm a szurkolóknak, akik a helyszínen biztattak minket, éreztünk, hallottunk, láttunk titeket, különlegessé tettétek az Európa-bajnokságot" – szólt a szurkolókhoz Kroos, aki arra kérte őket, hogy a jövőben is maradjanak a csapat mellett, támogassák, buzdítsák a német játékosokat, ne engedjék el kezeiket, mert egy remek csapat, remek srácokkal, akik a jövőben is mindent meg fognak tenni a sikerért.

Végezetül Kroos elnézést kért Pedritől, a spanyol válogatott középpályásától, akivel még a mérkőzés korai szakaszában ütközött szerencsétlenül, és a spanyol játékos nem tudta folytatni a találkozót. „Nem állt szándékomban bántani téged. Mielőbbi gyógyulást és minden jót kívánok. Nagyszerű játékos vagy” – zárta posztját a német válogatott klasszisa.