Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Megszólalt a sebész: brutális volt Varga Barnabás sérülése, legalább fél év a gyógyulás

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. június 25. 18:25
Mindent elkövetnek a csatár gyógyítása érdekében, de ilyenkor a nagy kérdés inkább az, hogy lelkileg miként tudja majd feldolgozni a történteket – mondta Knoll Zsolt traumatológus, sportsebész, az Emineo Magánkórház igazgatója.

Legkorábban szerdán engedik ki a kórházból Varga Barnabást, a magyar labdarúgó-válogatott középcsatárát, aki a Skócia elleni Európa-bajnoki mérkőzésen többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett.

"Ez a sérülés brutális" – mondta az InfoRádióban Knoll Zsolt. A sportsebész-traumatológus kifejtette, hogy a skót kapus a könyökével egy olyan helyen találta el a magyar csatár fejét, ahol olyan csontrendszer van, amely nagyon vékony falakból áll. Úgy látta, erős ütés érte a koponya orr és szem alatti régióját, annyira, hogy ez összeroppant, mert belülről légüregek töltik ki. Annak a veszélye is fennállt a szakember szerint, hogy a szemgolyó csontos fala megsérül, és akkor a szemmozgató izmok nem tudják mozgatni a szemet, sőt előfordul, hogy becsípődik a szemmozgató izom a csontok közé, és azt kell rögzíteni kell.

"Hál' Istennek, ha jól tudom, nem a legsúlyosabb variációjú törés volt, hanem ennél egyel enyhébb megoldás, aminek a rekonstrukciója többféleképpen lehetséges" – magyarázta a traumatológus, és úgy véli, azt a megoldást választották a német szakemberek, hogy minimális feltárással történő rekonstrukcióval belülről kifújják az arcüregen keresztül ezt a beroppanást, és a bőr alatt speciális lemezekkel rögzítik.

"A gyógyulása ennek a törésnek legalább fél évet vesz igénybe.

Elképzelhető, hogy ezt fel fogják gyorsítani azzal, hogy speciális álarcban fog focizni, amely az orrát és ezt a területet védi. Ez meg fog gyógyulni, a legnagyobb probléma az, hogy lelkileg hogy fogja tudni ezt feldolgozni. Ezt nem tudjuk előre" – mondta a sportsebész, aki korábban az Újpest és a magyar labdarúgó-válogatott orvosa is volt.

Knoll Zsolt egyelőre azt is csak nagy valószínűséggel állítja, hogy Varga Barnabás újra visszatérhet a pályára. Abban biztos, hogy mindent megtesznek a gyógyulásáért, de ez még kevés. "Hozott anyagból dolgozunk, ez minden traumatológusnak a nagy keresztje, hogy azért csak a beteget kell meggyógyítani" – mondta az orvos, de hozzátette, egy élsportoló esetén más a helyzet, de másképpen is áll a rehabilitációhoz, hiszen magasabb a fájdalomtűrő képessége, az eltökéltsége, és ez mind arra sarkallja, hogy minél hamarabb és minél magasabb színvonalon térjen vissza.

Azt viszont, hogy lelkileg hogy fogja tudni feldolgozni ezt a sérülést, szerinte senki sem tudja megjósolni. Knoll Zsolt úgy véli, akár egy évig is hordania kell a maszkot, elsősorban lelkileg adhat biztonságot a csatárnak, hogy az arca védve van. "Én biztos, hogy felajánlanám, ha egy ilyen eset lenne, hogy

addig viselje ezt az álarcot, amíg úgy nem érzi, hogy már nem kell viselnie"

– mondta.

Knoll Zsolt gyakorlott csapatorvosként nem látott hibát a stuttgarti stadionban a mentés során, mert időben beért az egészségügyi személyzet, eltakarták a bajba jutott játékost, és a koponyasérülést látva azonnal stabil oldalfekvésbe helyezték Vargát, hogy a légútját biztosítsák. A vákuumággyal pedig nem kellett sietniük a mentősöknek, mert a sérülésből látszott, hogy arra nem lesz szükség, és végül egyszerű hordágyon is vitték ki a játékost a gyepről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megszólalt a sebész: brutális volt Varga Barnabás sérülése, legalább fél év a gyógyulás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást