eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Az angol Jordan Henderson (b,2) megszerzi csapata negyedik gólját a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjének Ukrajna-Anglia mérkőzésén Rómában 2021. július 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Reuters pool/Alessandro Garofalo

Angol kérdés az elődöntő előtt: mi lesz a félistenekből?

Anglia két elődöntőt vívott eddig nagy tornán, hazai földön: 1966-ban a világbajnokságon, harminc évvel később az Európa-bajnokságon. Az elsőt megnyerte a portugálok ellen, a másodikat nem veszítette el a németekkel szemben – mégis csak egyszer jutott a döntőbe, mert alulmaradt 1996-ban a tizenegyespárbajban.

Mind a két mérkőzését, miként a mostani elődöntőt is a dánok ellen, a Wembley-ben játszotta. A régi Wembley-ben, s ezt külön is megjegyezte a Daily Mirror a szerda reggeli számában. Miközben felidézte a lebontott „futballszentély” legemlékezetesebb pillanatait, köztük a világbajnoki arany megnyerését, a közel száz évvel ezelőtti „fehérlovas” FA-kupa-döntőt, az 1996-os angol–skóton Gascoigne gólörömét, vagy éppen ökölvívó-mérkőzéseket, s a Live Aid koncertet, Freddy Mercury egyik utolsó nagy fellépését, közli Gareth Southgate kapitány vágyát:

legyen ilyen ikonikus pillanata az új stadionnak is.

Használta is ezt a kifejezést, kihasználva az elődöntő angol megfelelőjét (semifinal): Semi Gods to Icons, vagyis félistenekből ikonok. Ahhoz, hogy félistenekből ikonokká váljanak a játékosok, meg kell ma nyerniük a dánok elleni, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő elődöntőt. Ha sikerül, Anglia ötvenöt év után újra egy nagy torna döntőjében játszhat majd vasárnap. Az 1966-os vb-döntő óta 437 futballista viselte a háromoroszlános mezt, közülük most tizenegy (12? 13? 14? 15? 16? 17?) lezárhatja a hosszú várakozást.

A Sun, a legnagyobb példányszámú bulvárlap alkalmasint meglepte azzal az olvasóit, hogy a Szent György-keresztes angol zászlót egy sajtból és két szelet dán baconből formázta meg, de hát az angolok több mint százötvenéve imádják a dán bacont.

A Daily Mail már a jövőre gondol, s kijelenti: bármilyen eredményt is hozzon a ma esti elődöntő, Gareth Southgate a legmegfelelőbb ember a kapitányi posztra, s folytatnia kell a munkát, illetve ahogyan a lap írja, a „forradalmat”. Southgate-nek egyébként a hatvanadik mérkőzése következik szövetségi kapitányként.

Eddig sokat forgatta – részben a sérülések miatt kényszer miatt is – az összeállítást, a dánok ellen a legvalószínűbb az alábbi tizenegy: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Phillips, Rice – Saka, Mount, Sterling – Kane. Eszerint Saka felépült, s az ukránok elleni pihenője után ismét tud játszani.

A dánok várható csapata: Schmeichel – Christensen, Kjær, Vestergaard – Stryger Larsen, Höjbjerg, Delaney, Mæhle – Braithwaite, Dolberg, Damsgaard, azaz Yusuf Poulsen továbbra is dzsóker marad, a második félidőben veti majd be őt Kasper Hjulmand szövetségi kapitány.

A két válogatott tavaly ősszel kétszer is találkozott egymással a Nemzetek Ligájában. Harry Kane a mostani meccs előtt éppen erre emlékeztetett, mondván,

nehéz dolguk lesz, mert tavaly nem tudták legyőzni a dánokat, egyébként még gólt sem tudtak szerezni Kasper Schmeichel ellen.

A Wembley-ben játszott Christian Eriksen – Simon Kjaerhez hasonlóan éppen azon a mérkőzésen ünnepelte a századik válogatottságát –, rajta kívül egyedül Robert Skov és Pione Sisto nem kerettag a mai mérkőzésen.

A koppenhágai napilap, a Politiken főcíme kicsit katonás, ha úgy tetszik harcias: „Dániának minden fegyvere megvan ahhoz, hogy bevegye a Wembley-t”.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×