Nyitókép: Lars Baron/Getty Images

Csak Angliáé az utóbbi három éven belül két elődöntő

Infostart
2021. július 3. 23:21
Anglia az egyedüli csapat, amelyik a 2018-as világbajnokságon és a mostani Európa-bajnokságon is az elődöntőbe jutott, pedig Oroszországban is csak európai válogatottak alkották a legjobb négyet. Harry Kane Gary Lineker mögé lépett.

Gareth Southgate mindössze a második angol szövetségi kapitány Sir Alf Ramsey után, aki két egymást követő nagy tornán (1966, 1968 az elődnél) a legjobb négy közé jutott. Sir Alf természetesen nyert 1966-ban.

A háromoroszlánosok csapatkapitánya a világ- és Európa-bajnokságokat tekintve összesen kilenc góllal jár, ezzel beérte Alan Shearert és már csak Gary Lineker (10) rlőzi meg az angolok közül.

Két góljával nagy szerepet játszott abban, hogy csapata végül négyig jusson, Anglia, a nagy tornák kieséses szakaszában mindössze másodszor ért el négy gólt. Az elsővel 1966-ban világbajnoki címet nyert a nyugatnémetek ellen. 120 perces csatában, amiből az is következik, hogy 90 perc alatt az angol válogatott először jutott négy gólig.

Jordan Henderson fejelte az utolsó gólt, a Liverpool középpályása a 62. válogatottságán, a 43. kíséreletével szerezte meg első gólját.

A fejesek mérkőzése volt ez, az Eb-történelemben először szerzett egy csapat egy mérkőzésen három fejes gólt.

Az angol válogatott egyetlen kapott gól nélkül fogadja a dánokat majd a londoni elődöntőben. A háromoroszlánosok először értek el hét mérkőzésből álló kapott gól nélküli sorozatot, a válogatott 662 perce nem kapott gólt.

Az ukránok tíz gólt kaptak a tornán, ez majdnem Eb-rekord, csak a 2000-es jugoszláv válogatott utazott többel haza (13).