Nyitókép: MTI/EPA/AFP/Daniel Mihailescu

Zidane, melegíts, beállsz!

Infostart
2021. június 30. 05:46
A madridi Marca világos üzenetet fogalmazott meg a franciák kiesése után: Zidane, melegíts, beállsz! A tekintélyes sportnapilap arra számít, hogy Didier Deschamps szövetségi kapitány – noha 2022 végéig, másképpen a világbajnokság végéig szól a szerződése – belebukhat a kudarcba.

Mert bármilyen kevésen is múlott a svájciak elleni kiesés, ez kudarc annak a csapatnak a számára, amely a legnagyobb esélyesként érkezett a labdarúgó-Eb mezőnyébe. A futballtörténelem egyik legeredményesebb aktív szövetségi kapitányán azonban túlnőtt e tornán a csapata, s nem feltétlenül a jó értelemben.

A franciák ugyan jól rajtoltak, hiszen Münchenben 1-0-ra nyerni tudtak a németek ellen, de „csak” egy öngóllal tudtak három pontot szerezni. A következő három mérkőzésükön döntetlent játszottak. 2021-es mérlegük így kilenc mérkőzésből öt győzelem és négy döntetlen, ebben az esetben mit sem ér a veretlenség. 2013 óta először maradt nyeretlen három egymást követő mérkőzésén.

Bár megelőzték viták a francia kerethirdetést, a májusi döntések utólag helyesnek bizonyultak. Elsősorban Karim Benzema reaktiválása, a Real Madrid csatára a legutóbbi két meccsén négy gólt szerzett, s Paul Pogba mellett vitathatatlanul a csapat legjobbja volt a tornán. Óriási érdemei voltak a portugálok elleni döntetlenben és a svájciak elleni fordításban is – nem rajta múlt, hogy a védelem összeomlott.

Ha már Pogbánál tartunk: bizonyos szempontból a mai futball egyik legmisztikusabb játékosa. A 2018-as világbajnokság után újabb tornán igazolta világklasszisát, nem is érti az ember, miért nem tud a klubfutballban hosszabb időn keresztül ezen a szinten játszani. Szerepe meghatározó a válogatottban, nem ok nélkül becézik társai Főnöknek, Bossnak.

Ugyanakkor Deschamps nem tudta jól összerakni a védelmet, amely nulla, egy, kettő, majd három gólt kapott mérkőzésenként. Varane úgy nyilatkozott a svájciak elleni vereség után, hogy túl sok helyet hagytak az ellenfélnek a mérkőzéseiken, ezt meg kellett volna oldani. A más válogatottaknál beváló három belsővédős felállás náluk nem működött, különösen Lenglet-val az élen a belső védők sok hibája volt szembetűnő.

Az elemzések kitérnek arra is, hogy motivációs gondjai is voltak a franciáknak, Pavard, Giroud, Griezmann és Mbappé pedig mélyen tudása alatt szerepelt. Nem hozta szokásos formáját Kanté sem, s a cserék sem segítettek, példa erre Sissoko a svájciak elleni játéka.

Persze, mindebből semmi sem igaz, vagy semmiről sem beszélnek, ha 3-3-nél, a 93. percben, Kingsley Coman lövése után a labda nem a lécen csattan, hanem befér a felső sarokba.