Nyitókép: Alex Livesey - UEFA/UEFA / Getty Images

Marco Rossi: olyan vagyok, mint egy gyerek a vidámparkban

Infostart
2021. június 19. 19:15
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a franciák elleni döntetlen után is a földön kell maradni.

Marco Rossinak a szombati pályafutása egyik legszebb napja.

„Az Eb-t mindig tévén néztem. Most 56 évesen olyan vagyok, mint egy gyerek a vidámparkban. Itt vagyunk, ez egy nagy cirkusz, és jól akarunk teljesíteni, de a földön kell járnunk.

Nem vagyok hülye sem arrogáns, hogy azt mondjam Münchenben nyerni fogunk, de persze megtesszük a legtöbbet, hogy sikerüljön”

– mondta a franciák elleni 1-1-et követő sajtótájékoztatón.

Az olasz szakvezető szerint a játékosok folyamatosan fejlődnek, javulnak, és arra ösztönzi őket, hogy ezt folytassák. Látott előrelépést a portugálok elleni meccshez képest, több gondot tudott ezúttal okozni az ellenfélnek a magyar válogatott, és az a cél, hogy ezt a teljesítményt megszilárdítsák a németek elleni szerdai találkozóra.

A franciák elleni meccsről kiemelte a védőket, a három belső hátvédet és a két szélsőt, de az egész csapat keményen dolgozott és mindent megtett. Megemlítette a meccs legjobbjának választott Kleinheisler Lászlót, akinek a beválogatásáért elmondása szerint sok kritikát szokott kapni.

Arra a felvetésre, hogy a magyarokat esetleg kevésbé zavarta a hőség, a szakvezető azt mondta:

„Mi hozzászoktunk a szenvedéshez, a harchoz, ugyanis mindent ki kell vívnunk magunknak foggal-körömmel.

A tehetséges csapatok kevesebb erőfeszítéssel lépnek pályára, de a kevésbé tehetségeknek mindig harcolni kell, és most sikerült is egy kis dicsőséget kivívni.”

Elmondta azt is, hogy az első félidőben lecserélt Szalai Ádám a szünetben már magánál volt, beszélt a többiekhez, de kivizsgálás végett kórházba szállították.