Nyitókép: Az Anglia-Skócia mérkőzés a londoni Wembley Stadionban 2021. június 18-án. MTI/AP/AFP pool/Justin Tallis

Nem bírtak az angolok a skótokkal, nem vezetnek a csoportjukban

Infostart
2021. június 18. 23:09
Gól nélküli döntetlennel zárult a századik Anglia–Skócia tétmérkőzés, mindössze negyedszer játszott egymás ellen a két csapat. 1972-ben először, 1970-ben másodszor, 1987-ben harmadszor, most pedig negyedszer született ez az eredmény.

Gareth Southgate kezdőcsapatának átlagéletkora 25 év és 31 nap volt, még soha, egyetlen nagy tornán játszott meccsre sem állt ki ilyen fiatal angol csapat. Sorozatban harminckettedik alkalommal állt fel az angol válogatott új tizeneggyel.

A háromoroszlánosok a 2017-es, németek elleni barátságos meccs óta először zárta a Wembley-ben kapura menő lövés nélkül az első félidőt. (John Stones a kapufát találta telibe, az nem számít kaput eltalálónak.)

Harry Kane-nek gyenge meccse volt, mindössze 19-szer ért a labdához, ez a legkisebb szám, amelyet olyan meccsen produkált a válogatottban, amelyen legalább egy félidőt játszott. Talán ez is az oka annak, hogy az angolok két olyan mérkőzésen vannak túl, amelyen nem lőttek többször kapura, mint az ellenfél. (A horvátok ellen 8-8 volt az arány, a skótok ellen 9-11.)

A mérkőzés legjobbjának Billy Gilmourt, a Chelsea középpályását választották, aki először szerepelt a skót válogatott kezdőcsapatában.

A csoportban két forduló után a csehek és az angolok 4-4 ponttal állnak, a skótoknak és a horvátoknak 1-1 pontja van. A háromoroszlánosok csak akkor lehetnek csoportelsők, ha legyőzik a cseheket.