Balogun a Bosznia-Hercegovina ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen piros lapot kapott, ami a szabály szerint automatikus eltiltást vont volna maga után a Belgium elleni nyolcaddöntőre. A FIFA azonban váratlanul feloldotta az eltiltást, miután Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Gianni Infantino FIFA-elnökkel.
A nemzetközi szövetség állítása szerint a döntést a hivatalosan független fegyelmi bizottság hozta meg, az nem Trump közbenjárására történt, és Infantino is tagadta, hogy köze lenne a felmentő ítélethez. A házigazda amerikai csapat – Balogun szereplése ellenére – 4-1-es vereséget szenvedett a belgáktól, és kiesett.
Az eset világszerte nagy visszhangot vált ki. Az európai szövetség például érthetetlennek nevezte az eltiltás eltörlését, és úgy jellemezte az esetet, mint egy „vörös vonal átlépését".
A jelentés szerint a FIFA a jövőben változtatni kíván az automatikus eltiltások kezelésének módján, és a tanács már a következő – vb utáni első – ülésén dönthet róla.
A cél, hogy az automatikus, egy mérkőzésre szóló eltiltásokat a jövőben ne lehessen felfüggeszteni vagy hatályon kívül helyezni. Ezzel a lépéssel a játékosok szerepeltethetőségének kiszámíthatóságát kívánják javítani, valamint a versenyek tisztaságát, integritását óvni.