20 kritikus kilométeren fel kell újítani a Balaton körüli kerékpárutat – ez a vonal tizede –, erre most uniós források segítségével lehetőség nyílik Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közlése alapján.
Mint a tárcavezető a Facebookon írta, a kerékpárút állapota is jól mutatja, hogy mennyi elmaradt feladat van, az ország egyik legnépszerűbb kerékpáros útvonalán ma bőven vannak olyan szakaszok, ahol a burkolat tönkrement, a fák gyökerei felnyomták az aszfaltot, vagy az út olyan keskennyé vált, hogy a szembejövő kerékpárosok is alig férnek el egymás mellett.
Több beruházás is elindul:
- Tihany és Balatonfűzfő között, hét településen összesen 14,4 kilométeren építik át és szélesítik ki a meglévő kerékpáros útvonalat. Tihanyban, Balatonfüreden, Csopakon, Paloznakon, Alsóörsön, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn újulnak meg a kerékpáros kapcsolatok. Az önálló, kétirányú kerékpárutak jellemzően 3,3 méter szélesek lesznek, hat kerékpáros hídműtárgyat építenek, és két új, fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjárót is kialakítanak. Több helyen új nyomvonalú kerékpárutak, burkolatfelújítások és forgalomtechnikai fejlesztések valósulnak meg. A területszerzések folyamatban vannak. A kivitelezési közbeszerzéseket még az idei évben tervezik elindítani, a megvalósításhoz az épp most feloldott, korábban a jogállamisági eljárás miatt blokkolt és a Tisza-kormány által idén hazahozott európai uniós forrásait fogják felhasználni. De nem várnak kizárólag az uniós forrásokra: a Magyar Közút beruházásában további négy, különösen rossz állapotú szakasz felújítását is elvégzik, hazai költségvetési forrásból.
- a Balatonakali–Zánka 1625 méteres szakaszán teljesen újjáépítik a Bringakör kritikusan leromlott szakaszát, egy új kerékpáros híddal együtt.
- Balatonkenese–Balatonfűzfő között az erdőben vezető, 1521 méteres kerékpárutat újítják fel. A jelenlegi 2,5 méter széles burkolat helyett 3 méter széles új felület épül, a régi 71-es főút nyomvonalát felhasználva.
- Badacsonyörsnél az egyik legtöbbet kritizált szakaszon 1696 méteren újítják meg a kerékpárutat Ábrahámhegy és Badacsonytomaj vasútállomás között. Itt a gyökérfelnyomódások, repedések és a helyenként felére csökkent használható útszélesség miatt különösen sürgető a beavatkozás. A felújítás a tavasszal már elkészült szakaszhoz kapcsolódik.
- Badacsonytomajon 278 méteren lemarják a meglévő burkolatot és új, 4 centiméter vastag aszfalt-kopóréteget építenek.
A munkák várhatóan jövő tavasszal indulnak, a cél pedig az, hogy
az utóbbi négy szakasz már a 2027-es kerékpáros szezonra elkészüljön.
A nagyobb és hosszabb északi parti beruházások 2029-re készülnek el.