Nyitókép: Lakatos Péter

Új elnöke van az MSÚSZ-nek

Infostart / MTI
2026. szeptember 27. 19:57
Borsány-Gyenes Andrást választották elnökké a Magyar Sportújságírók Szövetsége rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

A tisztújításra azért volt szükség, mert Szöllősi György elnök és az elnökség tagjai augusztusban lemondtak.

A Testnevelési Egyetemen megtartott eseményen Szöllősi kiemelte, az elmúlt 11 és fél év a MSÚSZ történetének legsikeresebb időszakának nevezhető.

A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője kitért a sportnapilap megmentésére is, vagyis "családok százainak megélhetését biztosítottuk, amelyre lehetőségek kaptunk, mert ez volt a feladatunk. Mondhatni, szóra sem érdemes."

Búcsúbeszéde végén hangsúlyozta, a leköszönő elnökség ötvenmillió forinttal adja át a kasszát.

A rendkívüli tisztújító közgyűlésen az új tagok megválasztásához kétharmados többség, vagyis a 123 megjelent, szavazásra jogosult közül 62 voks szükségeltetett. Borsány-Gyenes Andrást egy tartózkodás és két ellenszavazat mellett elnöknek választották, az első alelnök Gergelics József (hét tartózkodás, egy ellenszavazat ellenében), a második alelnök pedig Csisztu Zsuzsa (23 tartózkodás, négy ellenszavazat ellenében) lett.

Az új, négytagú elnökséget Borókai Gábor, Kun Zoltán, Mezei Dániel és Tóth Anita alkotja. Valamennyi tisztségviselő megbízatása ötéves ciklusra érvényes.

Első elnöki beszédében Borsány-Gyenes megköszönte a távozó elnökség tagjainak, hogy személyes érdekeiket háttérbe helyezték a szövetség érdekeivel szemben.

"Ami eddig jól működött, mindenképpen folytatjuk, vagyis szeretnénk, hogy a Nagy Béla-programmal és a Csillag Imre-ösztöndíjprogrammal továbbra is minél több könyv, film vagy fotógyűjtemény készüljön el, amelyek mind a sport varázslatos hangulatát jelenítik meg. Mindezeket az értékeket, ahogyan a Nemzeti Sportot, mint nemzeti kincset, kötelességünk megőrizni" - mondta.

Az MSÚSZ korábbi, 2015 óta regnáló vezetősége augusztus 12-én jelentette be, hogy szeptember 27-i (mai) hatállyal lemond. Mindezt azután, hogy júliusban 59 tag bizalmatlansági indítványát követően a Lakiteleken megtartott rendkívüli közgyűlésen 108-85-ös szavazati aránnyal a tagság megerősítette tisztségében Szöllösi György elnököt.