Nyitókép: Cser-Palkovics András/Facebook

Nagy a baj Székesfehérváron, aggódhatnak a focisták

Infostart / MTI
2026. augusztus 15. 08:14
Bár július elején a székesfehérvári közgyűlés elfogadta a portugál hátterű, de az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC. ajánlatát, amellyel a cég labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC tulajdonosa lett, a további tárgyalások megakadtak.

A három, pályázati anyagot benyújtó vállalat közül néhány hete úgy tűnt, hogy a Final Third LLC. a befutó, amelynek 775 millió forintos ajánlatát elfogadta a városvezetés.

Az időközben eltelt negyvenöt napban azonban

semmiféle előrelépés nem történt,

a kialakult helyzetről pedig Cser-Palkovics András polgármester számolt be hivatalos Facebook-oldalán.

"Az amerikai-portugál érdeklődővel, a pályázat első helyezettjével sajnos megakadtak a Fehérvár F. C. Kft. megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások. A társaság egyes képviselőinek folyamatos helyszíni jelenléte ellenére az érdemi egyeztetéseket rengeteg sürgetésünk, kérésünk ellenére az ajánlattevő sajnos igen késve kezdte meg. Emellett a szerződéskötéshez szükséges legalapvetőbb dokumentumok, jogi és pénzügyi igazolásokat sem adták át" - írta pénteken a városvezető.

"Ahogyan a pályázat eredményhirdetése után is mondtuk, a második helyezettel is tárgyalunk a szerződéskötésről, pontosan azért, hogy ha az elsővel nem jön létre a megállapodás, akkor is legyen lehetőségünk értékesíteni a klubot" - folytatta Cser-Palkovics.

Ők szívesen

A júliusi pályázatelbíráláskor a második helyen az Egyesült Királyságban bejegyzett Racing City Group Ltd. végzett, amely olyan nemzetközi, alapvetően amerikai, olasz, német, brit érdekeltségekkel rendelkező vállalat, amely tucatnyi kisebb-nagyobb csapat tulajdonosa. A cég most arról tájékoztatta a székesfehérvári önkormányzatot, hogy kész teljesíteni a jogi és pénzügyi kötelezettségeket, benyújtani a szükséges dokumentumokat és a befektetésre vonatkozó banki, vállalati garanciákat és mihamarabb megvásárolni a Fehérvár F. C. Kft-t.

"A szerződés aláírását követően két feladata lesz a vevőnek. Hiánytalanul ki kell fizetnie a vételárat, valamint be kell nyújtania a garanciát, ami a következő három esztendő minimum befektetésére vonatkozik. Ahogy ezek az önkormányzathoz megérkeznek, akkor ténylegesen megtörténik az üzletrész átruházása, és onnantól új tulajdonosa lesz a klubnak" - zárta a polgármester, majd hozzátette, hogy a két fél szándéka szerint mindez szeptemberig megtörténik.

Tavaly lépett az önkormányzat

Az önkormányzat tavaly júniusban vette meg - a korábbi tulajdonos ajánlata nyomán egy forintért - az élvonalból akkor kiesett Videoton FC-t működtető gazdasági társaságot. A városvezetés már akkor szigorú feltételeket határozott meg, a legfontosabbak ezek közül az volt, hogy nem tudják és nem is akarják közpénzből finanszírozni a felnőtt, profi labdarúgócsapatot, és legfeljebb egy szezon erejéig kívánják tulajdonolni a klubot, ugyanis addig biztosított a felnőtt csapat finanszírozása városi hozzájárulás nélkül.

A nagymúltú, háromszoros bajnok székesfehérvári csapat tavaly búcsúzott az élvonaltól, a legutóbbi idényben nyolcadik lett az NB II-ben, a mostani szezonban pedig három forduló után a harmadik helyen áll.