A bajnoki címét megvédő katalán egylet csütörtökön honlapján adott tájékoztatást De Jong egészségi állapotáról, miután a középpályás már a világbajnokságon is sérülten, kötéssel a térdén játszott a 32 között Marokkóval szemben búcsúzó holland válogatottban.
„A sérülés súlyosabb volt, mint azt eredetileg gondolták, de szerencsére ebben a fázisban most nincs szükség műtétre, így kizárólag a felépülésre koncentrálhatok” –írta az Instagramon a futballista, aki a vb-n a hollandok mind a négy találkozóján kezdőként lépett pályára, és kulcsemberként sérülése ellenére is komoly terhelést kapott. Hozzátette: a nemzeti együttesnél a keret orvosai arról tájékoztatták, hogy sérülése nem súlyos, és az állapota nem lesz rosszabb, ha vállalja a játékot. A futballista erről annyit közölt, hogy „némi fájdalommal” ugyan, de játszott, ahogyan pályafutása során hasonló helyzetben mindig ezt tette úgy a válogatottban, mint klubjában.
A katalánok közlése nyomán De Jong szabadságát megszakítva utazott Barcelonába az alaposabb orvosi vizsgálat érdekében, amely megállapította, hogy jobb térdében mediális oldalszalag-szakadást szenvedett. Így aztán egyelőre szigorú orvosi felügyelet mellett csak speciális edzésmunkát végezhet.
De Jong az elmúlt idényben több sérüléssel és betegséggel is bajlódott, a Transfermarkt adatai alapján 72 napot nem volt bevethető állapotban, és 16 meccset kényszerült kihagyni. Hans-Dieter Flick vezetőedző így is 38 tétmérkőzésen szavazott bizalmat a holland középpályásnak, aki egy gólja mellett nyolc gólpasszt adott.
A Barcelona augusztus 23-án, az Elche elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg bajnoki szereplését.