Idei harmadik fordulójához érkezik a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3), ezt a fordulót pedig nem máshol rendezik, mint a Hungaroringen, ahol Molnár Martin és riválisai az International GT Open betétsorozataként lépnek pályára. A magyar versenyző négy futamon állt rajthoz a bajnokságban, ebből hármat dobogós helyen zárt, számára természetesen ez a szezon legjobban várt hétvégéje.
Molnár Martin nagyon készült rá, hogy végre kiguruljon először a pályára, amit nagyon jónak tart, és egyelőre nagyon élvezi. Mint az InfoRádióban elmondta, a tesztek egész jól sikerültek, szombaton pedig már az éles időmérő következik. A versenyző a szezon eddigi részével kapcsolatban emlékeztett: eddig négy futamon volt szerencséje rajthoz állnia, és ebből három dobogós eredménnyel zárult. A mostani hétvégén is tehát az a cél, hogy fenntartsa ezt a teljesítményt, további jó eredményeket szerezve.
Ismeretes, a Hungaroring Silverstonhoz vagy éppen Spához képest – ahol a magyar versenyző már bizonyított dobogós helyezésekkel –, jócskán lassabb pálya. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nyilván hozzá kell szokni a különböző pályákhoz, de sokat szimulátoroznak előtte, így aztán nem úgy érkeznek meg, hogy minden teljesen új. Persze alkalmazkodni kell beállításokban is, vezetésben is, de tény és való, hogy a Hungaroring nagyon más mondjuk Spához képest – jegyezte meg Molnár Martin, aki úgy érzi,
most már „kezd összeállni a tempó”.
Az autóversenyző azt is elárulta, hogy bár van némi rivalizálás csapaton belül, de azért meg szokták osztani például a telemetriai adatokat, segítve egymást a felkészülését. Molnár Martin annak viszont örül, hogy nem egy héttel korábban kell rajthoz állnia, akkor harmadfokú hőségriasztás volt még érvényben Magyarországon. Készültek ugyan a melegre, mert „el kell fogadni, ami éppen van”, de azért kellemesebb lesz a mostani időben versenyezni.
Az InfoRádiónak adott interjúból az is kiderült, hogy Molnár Martin ismertsége sokat nőtt, de igyekszik ezzel nem foglalkozni. Mint mondta, sokan jelezték irányába, hogy ki fognak látogatni a Hungaroringre megnézni a futamot, de neki ugyanaz a dolga egy hazai futamon, mint egy külföldin; ugyanúgy áll hozzá, ugyanaz a cél. Közölte azt is, hogy amikor éppen nincs versenye, a Forma–1-et – ami amúgy a távlati célja – is szokta követni, bár erre nem mindig van lehetősége.
Ami a mostani hétvégét illeti,
a Hungaroringen szeretné megszerezni az első futamgyőzelmét, fenntartani az eddigi jó teljesítményét, felzárkózva a pontversenyben.
Molnár Martin a teljes szezonnal kapcsolatban pedig azt mondta, szeretne a bajnoki címért csatározni. Nagyobb nyári szünetre nem lesz alkalma menni, de akkor is a felkészüléssel, edzéssel fogja tölteni az idejét – tette hozzá.
A cikk alapjául szolgáló interjút Farkas Dávid készítette.