Egyelőre megerősített hír nincs az edző felmondásával kapcsolatban, de a közösségi médiában a Ferencvárossal foglalkoztató oldalak egy része tényként közli, hogy a szakember elhagyja a klubot – írja a Blikk. Az edzőt az elmúlt időszakban több klubbal is összehozták. A brit sajtó szerint a Premier League-ben kiesés ellen küzdő Tottenham és a skót bajnok Celtic is szívesen látná. A legfrissebb hír pedig az, hogy a szlovák bajnok Slovan vezetői is gondoltak rá, hogy őt nevezik ki a kispadra.
A Nemzeti Sport szerint ifjabb Ivan Kmotrík, a pozsonyi Slovan vezérigazgatója az égszínkékek klubmédiájában elárulta, mely edzők kerültek be a végső ötös listára. Köztük van Szerhij Rebrov és Robbie Keane is. A hétvégén Vladimír Weiss elbúcsúzott a Slovan kispadjától, és a szlovák bajnok vezetősége már kedden megerősítette, hogy a poszt várományosai között szerepel a horvát Igor Biscan és az elefántcsontparti Yaya Touré is.A klubvezető az időkeretről is beszélt: „Szeretnénk ezt a kérdést még ebben a hónapban lezárni, de van öt-hat nap tartalékunk is. Nem akarom időnyomás alá helyezni a döntést” – fogalmazott
Robbie Keane másfél éve érkezett az Üllői útra, azóta bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert a csapattal, emellett pedig idén a legjobb tizenhat közé jutott a gárdával az Európa-ligában.