A 29 éves játékos a Nemzeti Sportnak elmondta, Völgyi Péter szövetségi kapitány először nem örült a döntésének, de elfogadta és tiszteletben tartja azt. Hozzátette, így érzi kereknek a karrierjét, a mindent eldöntő, törökök elleni selejtezőmérkőzés volt márciusban a válogatott karrierjének csúcspontja, legkedvesebb emléke pedig a csehek elleni győztes kosara marad a 2023-as Európa-bajnoki negyeddöntőből.
Dubei Debóra 2015-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban, a 2017-es Eb-n még kisebb szerep hárult rá, de 2019-ben már tevékeny részese volt a hetedik hely megszerzésének.
A 2023-as negyeddöntőt az ő kosarával nyerték meg Ljubljanában a magyarok, akik akkor 26 év után jutottak be a kontinenstorna elődöntőjébe, s végül a negyedik helyen végeztek.
A győri bedobó márciusban az isztambuli vb-selejtezőtornán meghatározó szerepet játszott abban, hogy a válogatott 28 év után ismét kijutott a világbajnokságra.