Számítani lehetett arra, hogy sok gól lesz, hiszen a mostani sorozatban ez a két csapat „termelte” eddig a legtöbb gólt. De ennyire azért senki nem tippelt volna… Nem csupán a BL-történetet figyelembe véve, hanem visszakalandozva az 1955-ben útjára indított BEK-sorozatba is, ez volt a legtöbb gólt szerző elődöntő azóta, hogy az Eintracht Frankfurt 6-3-ra legyőzte a Rangerst 1960 tavaszán. (Aztán a döntőben a német csapat 7-3-ra kikapott Puskás Ferenc Real Madridjától, de ez már egy másik történet...)
Egy olyan szezonban, ahol a rögzített játékhelyzetek váltak a mérkőzéseket eldöntő elemmé, a hosszú bedobások visszatértek, s kevés az igazi akciógól, öröm volt nézni egy olyan mérkőzést, amely szinte minden pillanatában, minden akciójában gólveszélyt ígért.
A Bayern vezető gólja után a PSG látványos játékkal fordított, ám a németek újra egyenlítettek. De még azzal sem volt vége az első félidőben! Egy vitatható tizenegyessel a PSG vonulhatott előnnyel a szünetre.
Alan Shearer, az angol válogatott korábbi csapatkapitánya, immár elemző ezt mondta: „Nem tudom abbahagyni a mosolygást, hogy milyen nyílt és őrült ez a meccs. Az egyik legnagyszerűbb, amin valaha voltam. Mind a két csapat elhiszi hogy képes legyőzni az ellenfelét.”
A franciák aztán remek első negyedórával kezdték a második félidőt, 5–2-re elhúztak, a BBC tudósítása például azt kérdezte akkor: el is dőlt a párharc?
Egyáltalán nem! A Bayern 5–4-re feljött, s ez annyit jelent, hogy a jövő szerdai, müncheni visszavágón elég egy góllal nyerni a hátrány ledolgozásához. S gyanítható, hogy az a meccs sem egygólos lesz…
Ez volt az első alkalom egy nagyobb európai kupaelődöntőben, hogy mindkét csapat legalább négy gólt szerzett, és mindössze a második alkalom egy Bajnokok Ligája kieséses mérkőzésen, miután a Chelsea és a Liverpool 4–4-es döntetlent játszott a 2008–2009-es negyeddöntőben.
A PSG 43, a Bayern pedig 42 gólt szerzett eddig a BL-sorozatban, ez az első alkalom, hogy két csapat is több mint negyven gólt elért egy BL-szezonban.
Kik voltak a legjobbak? A PSG-nél kiemelkedett Vitinha higgadtsága és sebessége, Dembélé pontos passzai és higgadt befejezései, valamint Kvarachelia varázslatos pillanatainak sora.
A Bayernnél elsősorban a három csatár, a szélvészgyors Olise, a robbanékony Diaz és a mindig higgadt Kane. Ez a trió ebben a szezonban, minden versenysorozatot figyelembe véve, több mint 100 gólt szerzett.
A mérkőzés kapcsán az egyetlen megfogalmazott kritika a védekezés minőségére irányult.
„Csodálatos volt. Azt hiszem, ez volt a legjobb meccs, amin valaha edzőként irányítottam – mondta Luis Enrique, a PSG vezetőedzője. – Fantasztikus ritmusa volt, a játékosok próbáltak támadófocit játszani, próbálták megmutatni a minőségüket. Azt hiszem, mindenki jól szórakozott a meccs nézése közben. Boldog vagyok, mert nyertünk. Oké, edzőként általában nem vagyunk boldogok, ha négy gólt kapunk, de én boldog vagyok, mert nyertünk.”
Vincent Kompany, a Bayern e mérkőzésről egyébként eltiltott edzője elismerte: „Szenvedtünk, de veszélyesek voltunk. Öt kapott gól idegenben a Bajnokok Ligájában általában kiesést jelent, de a helyzeteink elhitették velünk, hogy van esély.”
A Bayern München több mint harminc éve nem kapott öt gólt egy mérkőzésen a BL-ben. S mégis, olyan támadójátékot produkált, amellyel maradt esélye a visszavágóra.