Nyitókép: Adam Vaughan

Kerkez gólt lőtt, mégis búsulnak a liverpooli magyarok

Infostart
2026. március 21. 16:35
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte.

Közlekedési problémák miatt negyedóra késéssel kezdődött a találkozó, amelynek nyolcadik percében Hugo Ekitikét, a vendégek csatárát sérülés következtében le kellett cserélni.

A Liverpool a kezdéstől mezőnyfölényben futballozott, ennek ellenére Danny Welbeck fejesgóljával a hazaiak szereztek vezetést.

Negyedóra múlva Kerkez Milos került a védők mögé, lecsapott a Lewis Dunk által hazafejelt labdára, és átemelte a kimozduló Bart Verbruggen kapus felett.

A magyar válogatott bal oldali védő október után volt ismét eredményes a bajnokságban.

A folytatás már nem alakult ennyire jól a vendégeknek, mivel a Brighton Welbeck újabb találatával az 56. percben újra előnybe került, és a hátralévő bő fél órában több góllal is legyőzhette volna ellenfelét. Kerkez a hajrában megsérült, és a 76. percben cserével elhagyta a pályát, három perccel később pedig Szoboszlai Dominik sárga lapot kapott.

A húszszoros angol bajnok sorozatban harmadik bajnokiján maradt nyeretlen, összességében a szombati volt a tizedik veresége, amely legutóbb a 2015/2016-os idényben fordult elő.