A csoport hat mérkőzésen van túl, a portugáloknak kilenc, a magyaroknak négy, az örményeknek három, az íreknek egy pontjuk van. Az eredmények nagyjából a papírforma alakultak – noha Marco Rossi csapatának lett volna esélye nyerni Írországban és döntetlent elérni a portugálok ellen Budapesten –, talán egy kivétel ez alól, az örmények hazai győzelme az írek ellen. (Az írek az első két meccsből hat pontot reméltek, ebből lett egy.)
Ami a mai mérkőzéseket illeti, fogalmazzunk úgy, hogy a legnagyobb fogadóirodák szerint az esélyek egyértelműek. Nagyjából 1,18-1,20 körül adják a hazai győzelmet, 6,75 és 7,00 között a döntetlent, 13-14 között a magyar sikert. A dublini meccs előtt körülbelül 1,47–4,35–6,50-es oddsokat adnak, az írek szempontjából.
A magyar csapatnak ritkán megy jól Lisszabonban, poénnak sem rossz, de tény, portugál földön akkor értük el a legjobb eredményt, amikor nem a fővárosban, hanem Coimbrában rendezte az ellenfél a mérkőzést – még 1983-ban. Azóta, három alkalommal is, 0–3-mal ért véget a mi szempontunkból a kinti mérkőzés. Lisszabonban eddig csak a már szétesőben lévő Aranycsapat tudott egy döntetlent elérni, az 1956-os FIFA-kongresszus idején – egyébként Horthy Miklós szeme előtt –, Sebes Gusztáv utolsó kapitányi mérkőzésén.
Mindezt csak azért foglaltuk össze, hogy láttassuk: bár nagyon sokat nyerne Marco Rossi válogatottja egy ponttal is, igazából nincsen vesztenivalója. A sorsolás pillanatában tudtuk, hogy ez lesz a legkevesebb reménnyel kecsegtető mérkőzés, nem történik tragédia, még vereség esetén sem.
A portugálok nem játszottak jól Budapesten – ettől még szereztek három gólt –, s még kevésbé futballoztak jól szombaton, az írek ellen, de ettől még Európa három legerősebb válogatottjából az egyik az övék, amely megnyerte az Európa-bajnok spanyolok előtt a legutóbbi Nemzetek Ligája-sorozatot.
A magyar csapat a mostani selejtező-sorozatban kedd este tud az eddigi legerősebb összeállításában pályára lépni, most először küldheti pályára Marco Rossi a legerősebbnek vélt tizenegyét. A szeptemberi meccsekhez képes már szombaton visszatért Schäfer András, az örmények ellenihez képest Varga Barnabás, a legutóbbi kettőhöz képest pedig Sallai Roland.
A portugálok nagyon jól állnak a csoportban, s ha számukra kedvezően alakul a mai két mérkőzés eredménye (ők nyernek, ellenben az örmények nem szereznek három pontot Dublinban), már ünnepelhetik a vb-re kijutást.
Roberto Martínez, a szövetségi kapitány szerint nagyon érzelmes mérkőzésre készülnek, amelyen számukra sokat jelent majd a közönség támogatása. Nyilvánvalóan szeretnék lezárni a maguk részéről a sorozatot, hogy aztán nyugodtan utazhassanak majd novemberben Dublinba.
A mérkőzést az M4 Sport közvetíti.