Nyitókép: MTI/Purger Tamás

"A második félidőben sikerült csapattá válni"; "Szenvedtünk túl sokat is" - Így látták a vb-selejtezős győzelmet Örményország ellen

Infostart
2025. október 11. 20:31
0-0-s első félidő után, gyötrelmes mérkőzésen hozta leginkább kötelező 3 pontját a magyar labdarúgó-válogatott a vb-selejtezősorozat harmadik körében. Az első gól szerzője előre elképzelte, hogy betalál, Szoboszlai Dominik pedig csapatkapitányként azt emelte ki, hogy ebben az összeállításban most játszottak először, amihez alkalmazkodni kellett. A meccset lezáró gól szerzője szintén libabőrös lett, amikor betalált, de sajnálja, hogy a nagymamája már nem érhette meg, hogy a válogatottban gólt lő. Marco Rossi szerint "túl sokat szenvedtünk"."

Két NB I-es "pótcsatára" - Lukács Dániel (Puskás Akadémia), Gruber Zsombor (Ferencváros) - egy-egy találatával, a mérkőzésen végig dominálta verte Örményországot a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn (2-0), így a csoport papírformának számító második helyére ugrott előre. A találkozót közvetítő M4 Sportnak nyilatkoztak a főszereplők.

Lukács Dániel (az első gól szerzője): "ahogy máskor szoktam, most is elképzeltem, hogy gólt fogok lőni. Meg is történt, nagyon boldog vagyok. Örményország jól védekezett, de a türelmünknek meglett a gyümölcse. Az volt az elképzelés, hogy elmozgó támadósorunk legyen, ezt végül nem tudták kivédekezni. Mikor berúgtam a gólt, lejátszódott bennem, hogy nem voltam-e lesen, de most ez így életem legszebb estéje lett".

Szoboszlai Dominik (csapatkapitány): "az első félidő után a szünetben az volt a beszélgetés tárgya, hogy türelmesnek kell maradni, a második félidőben sikerült csapattá válni és gólokat szerezni. Figyelni kellett a mozgásokra, mivel ebben a felállásban, összeállításban még nem játszottunk együtt. Jó, hogy csak nekem szabadott a bíróval beszélni... Ahhoz vagyok szokva hétről hétre, hogy "odaéregetünk egymásnak", de most figyeltem, hogy ne kapjak sárga lapot. Jön kedden Portugália, meglátjuk, mit tudunk elérni, aztán novemberben folytatjuk".

Gruber Zsombor (a mások magyar gól szerzője): "azzal léptem pályára csereként, hogy próbáljak zavart okozni elöl, sikerült is a gólommal lezárni a meccset. Bevallom, a héten kicsit sérüléssel küszködtem, nem vagyok száz százalékos, de összeszedtem magam, mert az ország számára fontos volt ez a mérkőzés. Próbálok visszakerülni, remélem, nincs komoly sérülésem. A gólnál lepergett előttem minden, libabőrös vagyok még mindig, sajnálom, hogy a nagymamám ezt már nem láthatta..."

Marco Rossi (szövetségi kapitány): "szenvedtünk, túl sokat is, hogy őszinte legyek. Az utolsó 10 percben be is szorultunk a kapunk elé, mert elfáradtunk, letámadtunk a kapujuk előtt. Nem gondolhatjuk, hogy könnyűek azok a mérkőzések, amelyeket kötelező megnyerni. Sokszor elmondtam már, Örményországban van egy-két jó egyéniség, és a közelmúltban voltak jó eredményeik is, minden egyes kis részletre oda kellett figyelni. Lukács Dániel összességében jó mérkőzést játszott, az összes helyzetünk az övé volt az első félidőben, a másodikban pedig azért cseréltem le, mert azt mondta, hogy hulla, annyira elfáradt. De ő is és a cserecsatár is betalált, ez a legfontosabb. Portugália jön kedden, a részünkről azt gondolom, rajtunk áll a folytatás, Örményországban is nyernünk kell, akkor meglátjuk, milyen eredmény kell Írországban a végén. De persze az összes meccsen győzelemre kell játszani, nem tudom úgy felkészíteni a csapatot, hogy döntetlenre játsszunk. Ha kikapunk Portugáliában, az logikus lesz - százból kilencvenkilencszer. De hátha most lesz a századik!"