Arne Slot az első fordulókban már szerepelt – s az eredmények alapján bevált – játékosaiban bízik, hiába épült felJeremie Frimpong. Alexander Isak, akit rekordáron szerzett meg a Liverpool még nincsen bevethető állapotban, bár játszott egy keveset a svédek vb-selejtezőin.
A Vörösök kezdő tizenegye: Alisson – Szoboszlai, Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Wirtz, Gakpo – Ekitiké.
Az újonc Burnley az első három fordulóban kikapott a Tottenhamtől és – nagy csatában – a Manchester Unitedtől, közben azonban otthon legyőzte a Sunderlandet. A 2024–2025-ös idényt veretlenül játszotta végig a hazai bajnokikat tekintve – a második vonalban.
A Liverpool ma türkiz színű szerelésben játszik, fura ez az új divat a Premier League-ben (is), Vörösök türkizben.
Liverpooli mezőnyfölénnyel indult a meccs, alighanem az lesz 90 percen át. Betömörülő védelem ellen kell játszani.
Van Dijk hibája után indult a Burnley, Anthonyé volt az első lövés, a kapu fölé ment.
Gakpo szöglete picit magas volt Konaténak, aki így is fejelt 2-3 méterről, de a kapu fölé.
Lassan eltelik az első félidő fele, kevés az esemény. Ez a ritmus a Burnley-nek kedvező. A Liverpool még nem látta elérkezettnek nagyobb sebességfokozatra kapcsolni. A Vörösök szurkolói a 21. percben Diogo Jotát éltették.
A 22. percben Kerkez Milos sárga lapot kapott, az ellenfél tizenhatosán belüli műesésért – okkal.
Nem találja a ritmust és a réseket a Liverpool.
A 38. percben Andy Robertson váltotta Kerkez Milost, Arne Slot talán tartott a kiállítást jelentő második sárga laptól. A skót védő azonnal megindult, lőhetett, de nem volt jó a lövés.
Vége az első félidőnek. Mindössze egy liverpooli lövés találta el a kaput.
Arne Slot a második félidőre Conor Bradley-t küldte be, Szoboszlai Dominik így egy sorral feljebb húzódik.
Gakpo betört a tizenhatoson belülre, Walker szerelte. A szöglet után Gravenberch lőtt, alig a kapu fölé.
Erősödik a Liverpool nyomása. Wirtz két csel után a jobb kapufa mellé lőtt.
Az 59. percben Szoboszlai Dominik 25 méteres lövését Dubravka vetődve védte. A szögletből nem lett semmi.
Ekitiké helyett Chiesa állt be. Rögtön helyzetbe került, de Robertson beadása után a kapu mellé fejelte a labdát.
A 83. percben Ugochukwu felrúgta Wirtzet, megkapta a második sárga lapját, utána pedig a pirosat. Foster, a csatár helyére rögtön beállt egy védő, Worrall. Szoboszlai a kapu fölé rúgta a szabadrúgást.
Slot utolsó cseréi: Frompong és Ngumoha beállt, Konaté és Wirtz mentek le.Cserélt a Burnley is még egyet, Anthonyt Broja váltotta.
A 92. percben Frimpong lövését védte Dubravka.
A 93. percben Frimpong emelése utánHannibal kézzel nyúlt bele, Martin Oliver megadta a büntetőt. Mohamed Szalah lőtte, már a 95. percben, s szétlőtte a bal felső sarkot. Ez volt az egyetlen jó megmozdulása a mérkőzésen, 0-1.
A negyedik forduló után 12 ponttal áll a Liverpool, vezeti a tabellát.