Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Szilágyi Áron: nem a múlt eredményeiből akarok táplálkozni, a vb-n is vágyom a sikerre

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2025. július 20. 20:03
A világbajnoki csapatverseny jelentőségére hívta fel a figyelmet a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó néhány nappal a Grúziába utazás előtt. A Vasas sportolója az InfoRádióban elmondta: részben annak volt köszönhető, hogy egyéniben beverekedte magát a döntőbe a genovai Eb-n, hogy jó napot és jó formát fogott ki, ezzel egyben jelezte a nagy riválisoknak, hogy továbbra is komolyan kell vele számolni.

Alig öt héttel a genovai Európa-bajnokság után kezdődik is a vívók idei legfontosabb versenye, a világbajnokság, melyet július 22. és 30. között a grúz fővárosban, Tbilisziben rendeznek. Szilágyi Áron a tavalyi sarokműtétje és hosszú ideig elhúzódó felépülése után nagy sikereket ért el a kihagyását követő első világversenyén: az Eb-n a kardcsapattal arany-, míg egyéniben ezüstérmes lett. A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó az InfoRádióban úgy fogalmazott: a két verseny közötti rövid idő miatt talán kisebb az Európa-bajnokságon elért eredmények súlya és értéke, de összességében nagyon örült annak, hogy mind csapatban, mind egyéniben jól sikerült neki az olaszországi Eb.

A Vasas sportolója utólag bevallotta, a kiutazás előtt nem is remélte, hogy egyéniben dobogóra állhat majd a kontinensbajnokságon, mert megítélése szerint mindig a napi formától függ, hogy mennyire jön ki a lépés egyéniben. Ugyanakkor úgy lépett pástra minden egyes asszóban, hogy meg akarta mutatni, visszanyerte a formáját, hiszen ez egyben jelzés is a legnagyobb riválisok felé a jövőre nézve. Mint mondta, részben annak volt köszönhető, hogy beverekedte magát a döntőbe, hogy jó napot és jó formát fogott ki.

Bízik benne, hogy ez a világbajnokságon sem lesz másképp, és akkor elmondhatná magáról, hogy egy nagyon eredményes nyarat zár. Szilágyi Áron számára nagyon fontos, hogy a csapattal is minél tovább meneteljen a vb-n is, és

azért várja jobban a csapatverseny, mert ott nemcsak a napi forma számít, hanem az is, „mennyire összeszedett a társaság, mennyire van jól összerakva a csapat”.

Nagyon reméli, hogy valamennyi csapattag ott lesz majd fejben is a legfontosabb pillanatokban.

Szilágyi Áron 35 éves, túl van már rengeteg világversenyen, pontosan tudja milyen érzés az, amikor a csapattársak igazi vezérként néznek fel rá. Mindig kulcsszerepet vállal abban, hogy megteremtődjön a megfelelő csapategység és csapatszellem. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a csapatot ugyan csak négyen alkotják, „nem egy 22 fős futballkeretet kell összerakni”, de a felkészülést azért végigcsinálta egy teljes szakmai team, melynek tagjai ott voltak minden keretedzésen, edzőtáborban. Külön megemlítette a fiatalok közül Petrucz Mirkót és Tóth Bertalant, valamint a nagy visszatérő, 33 éves Iliász Nikolászt, aki tagja is volt a Genovában Eb-aranyérmes válogatottnak.

A háromszoros olimpiai bajnok szerint bővült egy kicsit a csapat, ami szerinte egyáltalán nem baj, hiszen „egy hajóban egy irányba eveznek”, a konkurenciaharc pedig jót tesz a magyar kardvívás jövőjének. Szilágyi Áron sok-sok érem tulajdonosaként sem a múlt eredményeiből akar táplálkozni, számára mindig az éppen aktuális verseny a legfontosabb, ami most a grúziai világbajnokság lesz.

Ugyanazt a motivációt érzi, mint a korábbi években, nagyon szeretne bizonyítani. Mint mondta, elég ösztönző számára, hogy egy vb következik, egyéniben és csapatban is meg akarja mutatni, hogy továbbra is ott a helye a legjobbak között. „Nyertem már világbajnokságot egyéniben, csapatban szerencsére többször is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék ugyanolyan éhes a sikerre, mint korábban. Vágyom a sikert, és remélem, összejön Tbilisziben is” – jegyezte meg Szilágyi Áron.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szilágyi Áron: nem a múlt eredményeiből akarok táplálkozni, a vb-n is vágyom a sikerre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást