A Fejér vármegyei rangadón a bajnoki címre hajtó Puskás Akadémia kezdett jobban, igaz a labdabirtoklási fölényét nem igazán tudta veszélyes helyzetekre váltani. A kiesés elől menekülő Fehérvár sokáig semmit sem mutatott, majd a félidő közepén egy rossz kapuskijövetel után majdnem megszerezte a vezetést. A hazaiak viszont a túloldalon kihasználták a kapus bizonytalanságát és előnybe kerültek Lamin Colley fejesével. Ment előre a Vidi, ám a kínálkozó lehetőségeit nem használta ki, amit megbüntetett a felcsúti gárda, így kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre.
Fordulást követően átvette a játék irányítását a Fehérvár, miközben a Puskás Akadémia - előnye birtokában - hátrébb húzódott és kontratámadásokra rendezkedett be. A vendégek elképzelés nélkül támadtak, a hazaiak pedig egy távoli bombagóllal eldöntötték a meccset. A gólt követően a Vidi nem adta fel, szépíteni tudott, de a felcsúti csapat így is magabiztosan gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Puskás Akadémia FC – Fehérvár FC 3-1 (2-0)
Gólszerző: Colley (27.), Levi (45+1.), Duarte (76.), illetve Kastrati (88.)