Megegyezett Nikitscher Tamás átigazolási ügyében a spanyol élvonalbeli Valladolid-al a Kecskemét - értesült a Nemzeti Sport. A 25 éves, hatszoros válogatott középpályás engedélyt kapott klubjától, hogy orvosi vizsgálatra utazzon Spanyolországba. Ugyanakkor a La Ligában elsőként mindig jelezni kell a megállapodásokat a liga irányító testületének, amely megvizsgálja, hogy az egyezség összhangban van-e az adott klub pénzügyi helyzetével, költéseivel és csak akkor valósulhat meg a tényleges átigazolás, ha a spanyol klub megkapja a jóváhagyást.
A középpályás szerződtetése előtt még a szokásos orvosi teszteken is meg kell feleljen. A lap úgy tudja, hogy
a Valladolid és a Kecskemét megállapodása szerint a később fizetendő, különböző feltételekhez kötött bónuszok teljesülése esetén több mint egymillió euró lehet Nikitscher Tamás játékjoga.
Pintér Ádám - aki 2010-ben igazolt az MTK-tól a Zaragozába - után Nikitscher lehet a következő magyar, aki az NB I-ből a spanyol La Ligába szerződik. Yaakobishvili Antal játszott magyarként legutóbb a spanyol élvonalban a Gironában, de ő nem szerepelt az NB I-ben korábban.
Érdekesség, hogy a magyar első osztály utolsó helyén álló KTE-től kerülhet a spanyol sereghajtó csapathoz a válogatott középpályás. A Valladolid 18 forduló után 4 ponttal van lemaradva a már bennmaradást érő 17. Getafétól.
Ha összejön az átigazolás, Nikitscher Tamás akár a Real Madrid ellen is debütálhat: január 25-én fogadja a Real Valladolid a 36-szoros spanyol bajnokot.