Nyitókép: Pixabay

Olimpia 2036 - Újabb ország "csekkol be" a versenybe

Infostart / MTI
2024. december 4. 14:29
A Dél-afrikai Köztársaság pályázata februárra már hivatalos is lehet.

Barry Hendricks, a Dél-afrikai Köztársaság Olimpiai Bizottságának (SASCOC) elnöke megerősítette, hogy az ország pályázata a 2036-os nyári olimpia megrendezésére februárban lehet hivatalos, akkor kaphatnak állami garanciát.

Siker esetén az ország történelmet írna, hiszen az afrikai földrész még nem adott otthont olimpiának. Az újraválasztását követően negyedik elnöki ciklusában járó Hendricks optimista a pályázattal kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy a kormány erős támogatást nyújt a kontinens első olimpiájához.

Kiemelte: februárban kell hivatalosan a kormányhoz fordulniuk az olimpia ügyében, amely még ugyanabban a hónapban dönt a pályázat jóváhagyásáról. Hozzátette: januárban önkormányzati választások lesznek, és addig az érintett politikusok nem tudnak érdemben foglalkozni a témával.

Hendricks elárulta azt is, hogy a pályázati anyag elkészítését Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének októberi látogatása ihlette.

"Az elnök úr a támogatásáról biztosított, hogy legyünk olimpiát befogadó ország. Vannak más érdeklődök is, például Egyiptom, Katar, Szaúd-Arábia vagy Németország, hogy néhányat említsek. Ez még a kezdeti szakasz, ahol mindenkivel konzultálnunk kell, a szövetségekkel, a kormánnyal, az ország államfőjével, hogy támogassanak minket a törekvésünkben" - fogalmazott a dél-afrikai ötkarikás vezető, aki igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a szándékuk komoly és a körülmények javultak az elmúlt években.

Ezzel arra utalt, hogy a Dél-afrikai Köztársaság ugyan 2015-ben elnyerte Durban városával a 2022-es Nemzetközösségi Játékok rendezési jogát, ám 2017-ben pénzügyi okok miatt mégis visszalépett, és az angliai Birmingham lett a beugró. Ezért kérdések merültek fel, hogy az ország felkészült-e egy olimpiai léptékű esemény megtartására.

Pályázók, jelöltek

Az idei párizsi ötkarikás játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a vendéglátó. A 2036-os nyári olimpia helyszínéről várhatóan 2027 és 2029 között dönt a NOB. A tizenkét év múlva esedékes rendezés iránt többen is érdeklődnek. A Dél-afrikai Köztársaság mellett már kinyilvánította szándékát többek között Chile, az indiai Ahmedabad, továbbá Varsó, Isztambul, Doha, két spanyol város, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.