Nyitókép: Andrew Kearns - CameraSport via Getty Images

Arne Slot rekordokat döntött, Szoboszlai Dominik a második félidőben játszott – marad az élen a Liverpool

Infostart
2024. október 5. 16:05
Újabb egygólos győzelemmel őrizte meg vezető helyét a Premier League-ben a Liverpool FC. A Crystal Palace ellen 1-0-val zárt londoni találkozó második félidejét töltötte Szoboszlai Dominik a pályán.

Arne Slot ezúttal – némileg meglepő módon – Alexis Mac Allistert játszatta a két szélső, Mohamed Szalah és Diogo Jota között, Cody Gakpo mögött, az argentin világbajnok eredeti helyére pedig Curtis Jones került a kezdő tizenegybe, ryan Gravenbech mellé. A védelemben Allison Becker előtt ezúttal Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté és Kosztasz Cimikasz kapott helyet.

A Liverpool nagyon jól kezdte a mérkőzést, a 9. percben Cimikasz labdáját Gakpo pontosan centerezte, a védőjét megelőző Jota pedig középről a hálóba lőtt. A gyors gól után lehetett volna könnyebb is a mérkőzés, de nem lett az, az ezúttal fehér mezben játszó Vörösöknek nem sikerült újabb gólt szerezni.

A Palace gyenge első félidőt produkált, de a másodikra feljavult, még ha ziccernek mondható helyzete csupán egy is akadt. Abban az angol válogatott Eberechi Eze egyedül állt már a vendégek cserekapusával, Vítězslav Jarošsal szemben, de rosszul lőtt.

Azért volt szükség a kapuscserére, mert Alisson combja meghúzódott, nem tudta az utolsó negyedórában folytatni a játékot. A cseh újonc először szerepelt a Premier League-ben, de nem rutintalan, az előző idényben összesen 21 mérkőzésen védett az osztrák bajnokságban és kupában duplázó Sturm Grazban, szerepelt már a cseh A-válogatottban is.

Szoboszlai ezúttal mezőnyjátékával és két távoli lövésével vétette észre magát, nem emelkedett ki társai közül, de nem is maradt el mögöttük.

A Liverpool a hetedik bajnoki mérkőzésén van túl az idényben, hat győzelemmel és egyetlen vereséggel. Az új menedzser, Arne Slot tíz tétmérkőzést vívott eddig a csapattal, ezekből kilencet megnyertek. Korábban egyetlen Liverpool-menedzser sem nyert meg kilencet az első tíz tétmeccséből.

A holland mester az első Liverpool-menedzser, aki a Premier League-ben az első négy idegenbeli bajnokiját kivétel nélkül megnyerte. Ez volt a Vörösök ötödik kapott gól nélküli mérkőzése a 2024–2025-ös bajnoki idényben.