Nyitókép: Getty Images

Összeveszett edzőjével, nem lesz ott az esti BL-mérkőzésen a világbajnok sztárfocista

Infostart
2024. október 1. 09:57
A támadó nagyszerű formában kezdte a szezont, a keddi, Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen mégsem léphet pályára Luis Enrique döntése értelmében.

Nem utazott el a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatával az Arsenal elleni mai, londoni Bajnokok Ligája-mérkőzésre Ousmane Dembélé, aki kikerült a párizsiak első keretéből – írja az Origo a L'Équipe értesülése alapján.

A francia lap szerint nem sérülés az oka a világbajnok támadó távolmaradásánák, hanem az, hogy összekülönbözött a PSG vezetőedzőjével, Luis Enriquével. A spanyol szakember állítólag bírálta Ousmane Dembélé néhány, pályán meghozott döntését a Rennes ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzés után, amit azonban nem vett jó néven a futballista.

„Ha valaki nem tartja tiszteletben a csapat elvárásait, az azt jelenti, hogy nem áll készen a játékra. Nagyon fontosnak tartom ezt a hetet, a keddi BL-találkozó és a következő, Nice elleni bajnoki meccs is fontos lesz.

Minden játékosomnak készen kell állnia, ennek következtében kihagytam őt. A legjobbat akarom a csapatomnak, és ez az én döntésem”

– idézi a The New York Times Luis Enriquét. A tréner hozzátette: a történtek ellenére nincs problémája a játékossal, nem akar „szappanoperát kreálni”, csak elvárja, hogy felelősségteljesen viselkedjen, és rendelje alá személyes ambícióit a csapata érdekeinek.

Ousmane Dembélé egyébként kiváló formában kezdte a szezont, hat forduló alatt négy gólja és négy gólpassza van a francia bajnokságban.