Nyitókép: MTI/AP/PA/Peter Byrne

Olyan történt Szoboszlai Dominikkal, ami idén eddig nem

Infostart / MTI
2024. szeptember 26. 07:04
A Liverpool áldozata az angol Ligakupában a West Ham United volt, az eredmény pedig 5-1. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya padozott.

Szerda este a Liverpool labdarúgócsapata hazai pályán 5–1-re legyőzte a West Ham Unitedet az angol Ligakupa harmadik fordulójában, így bejutott a legjobb 16 közé - tudósít az Index. Diogo Jota és Cody Gakpo is duplázott az Anfielden, Szoboszlai Dominik a cserepadról nézte végig az összecsapást.

Ebben a szezonban most először fordult elő, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya nem került be a Liverpool kezdőcsapatába, az együttes holland menedzsere, Arne Slot egyértelműen pihentetés céljából döntött a középpályás mellőzése mellett.

A felforgatott csapat miatt nem volt tökéletes az összhang a Liverpoolnál, amit a vendégek ki is használtak, akik a 21. percben előnybe kerültek.

A címvédő (idén februárban Virgil van Dijk 118. percben szerzett fejesgóljával győzte le a csapat a Chelsea-t a Wembleyben) felpörgette a ritmust, miután hátrányba került, aminek révén négy perccel később kiegyenlített, Diogo Jota fejelt a kapuba közelről, miután Chiesa eltörte a labdát. A fordulás után Jota gyorsan megszerezte a második gólját, majd a 74. percben a csereként érkező Mohamed Salah döntötte el a meccset. A kegyelemdöfést Cody Gakpo vitte be, aki a 90., majd a 93. percben is betalált.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a londoniak kilenc mezőnyjátékossal fejezték be a mérkőzést.

Labdarúgás
Angol Ligakupa

3. forduló

Liverpool–West Ham United 5–1 (1–1)

Arsenal–Bolton Wanderers 5–1 (2–0)