Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Már biztosan dobogós a férfi csapat a sakkolimpián

Infostart
2024. szeptember 20. 10:17
A budapesti sakkolimpia nyolcadik fordulójában a magyar férfi csapat az örmények ellen játszott, és fontos győzelmet aratott. Így már biztosan a dobogóról várja a következő ellenfelét.

Lékó Péter partija ért a leggyorsabban véget, döntetlenezett sötéttel. Rapport Richárd 31 lépés után egyezett meg döntetlenben Martiroszjannal szemben, nem tudta megingatni ellenfelét. A honosított Szjugirov Szanan és Szargiszjan addig játszott, hogy már csak két-két gyalog és egy bástya volt a táblán, ezek után állapodtak meg remiben - írja a Telex.

Gledura Benjámin a sötéttel játszott, partijára a számítógép azt írta, hogy a nagymester kisebb hátrányba került a nyitást követően, de ezt a középjátékban tökéletesen ellensúlyozta. Végül a 29. lépésben lecsapott ellenfele hibájára, és egyértelműen javított az állásán.

Ellenfele végül a 45. lépés után ismerte el vereségét, amikor észlelte, hogy a magyar versenyző két középen előretörő gyalogját semmiképpen sem tudja feltartóztatni.

India megerősítette vezető helyét, miután simán verte Iránt is, 16 ponttal áll az élen. Magyarországnak 14 pontja van, és a pénteki játéknap előtt biztosan a dobogóról várja következő ellenfelét. Hogy melyik nemzet jön, csak később derül ki - írja a lap.

A férfiak között a B csapat döntetlent játszott Belgiummal, a C válogatott kikapott Angolától. A női A csapat Ukrajnától, a B csapat Moldovától szenvedett vereséget, a C válogatott viszont legyőzte Tunéziát.