Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gazsó Alida Dóra: most nem beszélünk kajakozásról, majd meglátjuk, mi lesz

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. szeptember 8. 20:03
Új csapattagokra is számít Csipes Tamara visszavonulásával az olimpiai bajnok kajakozó eddigi párostársa, Gazsó Alida Dóra. A 24 éves versenyző élete első olimpiáján, Párizsban két érmet és egy hatodik helyet szerzett.

Gazsó Alida Dóra a párizsi olimpia egyik legeredményesebb magyar versenyzője volt, a kajakozó párosban és négyesben is dobogóra állhatott, de már maga mögött tudta az év legfontosabb versenyét, és pihenni próbál, csak nem nagyon tud. Az olimpia után másfél hetet csak arra áldozott, hogy végre a családjával töltsön időt, mert év közben az edzőtáborok és a versenyek miatt erre nem volt lehetősége.

"Ez kicsikét fel is töltött, lenyugodtam, hogy most már nincsen semmilyen megfeszülés. Próbálom összeszedni magam, mert elég sok elmaradt intéznivalóm volt az olimpia után. Nem tudom azt mondani, hogy kipihentem magam, mert ezt nem érzem egyáltalán. Mostanában nem is alszom jól, nem tudom, miért van, és most azt érzem, hogy hátrányban vagyok saját magammal szemben, de próbálok futni magam után. Remélem, hogy össze tudom szedni magam" – mondta a sportoló az InfoRádióban.

Párizsra boldogan emlékszik vissza, a legnagyobb élménye a páros volt, amikor nemcsak ő állhatott fel a dobogóra Csipes Tamarával, hanem Pupp Noémi és Fojt Sára is bronzérmes lett. "Nagyon nehezen tudom azt az érzést, azt a pillanatot majd felülmúlni a sportpályafutásom alatt, szerintem nekem egy örök emlék" – mondta Gazsó Alida Dóra, de igazán még a saját sikerét sem tudta teljesen feldolgozni. "Voltak pillanatok, amikor visszagondoltam, hogy úristen, nekem tényleg lett egy olimpiai érmem. Így visszagondolva is félelmetes, hogy nekem bármilyen közöm is volt. Még mindig nem hiszem el, de lehet, hogy ezt nem is kell elhinni, hanem van, és kész" – jelentette ki.

A négyes remek szereplése nemcsak őt, hanem az edzőjét is meglepte, de így igazán jó évet tudtak zárni. A jövő év pedig egyelőre kérdésekkel teli, elsősorban azért, mert a párosból és a négyesből is kiszáll Csipes Tamara. A másik három versenyző együtt folytatja, és Gazsó Alida Dóra érdeklődve várja, hogy ki tud csatlakozni hozzájuk, aki ugyanazt a csapatszemléletet tovább tudja vinni. Egyelőre azonban a pihenésé a főszerep. "Nem beszélünk a kajakozásról, nem is szeretnénk, majd meglátjuk, hogy mi lesz" – mondta az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kajakozó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gazsó Alida Dóra: most nem beszélünk kajakozásról, majd meglátjuk, mi lesz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást