Nyitókép: Simone Arveda/Getty Images

Meghalt az angol fociválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Infostart
2024. augusztus 26. 14:43
Sven-Göran Eriksson 76 éves korában, családja körében hunyt el.

A svéd szakember januárban közölte a nyilvánossággal, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Akkor azt mondta, az orvosi szakvélemény szerint a legjobb esetben egy éve lehet hátra, a szervezete azonban hétfőn feladta a küzdelmet – írja a Telex a Sky News beszámolója alapján.

Sven-Göran Eriksson hazájában, Svédországban kezdte edzői pályafutását az 1970-es évek végén, első komolyabb sikereit is itt érte el: az IFK Göteborggal a Svéd Kupát kétszer, az UEFA-kupát egyszer nyerte meg. A portugál Benficát két periódusban (1982–1984, 1989–1992) irányította, a lisszaboni klubbal háromszor lett bajnok, a Portugál Kupát és a Szuperkupát egyszer-egyszer hódította el, 1983-ban az UEFA-kupában, 1990-ben pedig a BEK-ben volt döntős a csapattal.

Olaszországban kupagyőztes lett az AS Romával és a Sampdoriával, míg a Lazio együttesével összesen hét trófeát nyert – többek közt olasz bajnoki címet, KEK-et és Európai Szuperkupát.

Sven-Göran Eriksson Anglia, Mexikó, a Fülöp-szigetek és Elefántcsontpart válogatottját, valamint a Manchester Cityt és a Leicester Cityt is irányította, összesen tíz országban edzősködött. Az angol nemzeti csapatnak 2001 és 2006 között volt a szövetségi kapitánya, a 2002-es és a 2006-os világbajnokságon, valamint a 2004-es Európa-bajnokságon is a negyeddöntőig juttatta a Háromoroszlánosokat.

Egyik legnagyobb álma az volt, hogy a Liverpool vezetőedzője lehessen, de ez nem adatott meg neki. Jürgen Klopp, a Mersey-parti klub akkori edzője azonban az év elején felajánlotta neki, hogy egy napra vegye át a csapat irányítását. Sven-Göran Eriksson végül márciusban, a már visszavonult játékosokkal megrendezett Liverpool–Ajax gálameccsen ülhetett le a Liverpool kispadjára.

A svéd szakember életéről dokumentumfilm is készült, amely augusztus 23-án jelent meg, és többek közt azt is elárulta, hogy sokkolta, amikor megtudta, halálos betegségben szenved, de kezdetben nem voltak fájdalmai.