Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt Ebedli Ferenc

Infostart
2024. augusztus 7. 13:45
71 éves korában elhunyt az FTC volt labdarúgója, Ebedli Ferenc.

A klub honlapja számolt be a gyászhírről. Azt írják, hogy Ebedli Ferenc, Ebedli Zoltán testvére 1952-ben született Budapesten. Tizenkét évesen került az Üllői útra, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat,

az első csapatban azonban csak egy tétmeccsen, az 1975-ös KEK első fordulójában, a Cardiff City elleni második, 4-1-re megnyert mérkőzésén szerepelt, így a később döntőig jutó csapat tagja volt.

Az élvonalban a Volán csapatával szerepelt három idényen át. Visszavonulása után technikai vezetőként és edzőként is dolgozott itt, 16 évet töltött el a kék-fehéreknél. Később a Dunaferrt és a Tatabányát is irányította.

"Váratlanul ért a halála, sajnos a betegség elvitte, 72 éves lett volna szeptember 22-én. Szép pályafutást tudhatott a magáénak, mindannyiuknak hiányozni fog" – mondta Ebedli Zoltán, Ebedli Ferenc testvére.