Nyitókép: Pixabay

Egyelőre nem lehet panasz a Fehérvárra

Infostart / MTI
2024. augusztus 3. 18:39
A Fehérvár 3-1-re legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának első szombati mérkőzésén.

A Diósgyőr számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mérkőzés, mivel egy jobb oldali szöglet után azonnal hátrányba került, majd sérülés miatt le kellett cserélni spanyol játékosát, Vallejót. Többnyire a két büntetőterület között zajlott a játék helyzetek nélkül, majd a vendégek első lehetőségüket gólra váltva egyenlítettek. Ezt követően a szünetig hátralévő időben eseménytelenül peregtek a percek.

A térfélcserét követően is csendesen csordogált a mérkőzés, egyedül a csereként beállt Holdampfnak volt egy ziccere, amikor egy beadás után éppen hozzáütötte a labdát a székesfehérvári kapus, azonban ez a helyzet is kimaradt. Pozeg Vancas beállításával valamivel a miskolci csapat volt veszélyesebb, mégis a hazaiak szereztek újra vezetést váratlanul. A hajrában nem tudott újítani a Diósgyőr, sőt, a Fehérvár a hosszabbításban egy hatalmas védelmi hibát kihasználva végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Pető Tamás irányításával így továbbra is veretlenek a Konferencia-liga selejtezőjében is érdekelt piros-kékek, ugyanis a nemzetközi kupasorozatot is figyelembe véve két-két győzelem és döntetlen a mérlegük a mostani idényben.

A miskolciak ezzel szemben két kör után nyeretlenek.