Nyitókép: Facebook/Paris 2024

Már a párizsi olimpiai megnyitó művészei is sztrájkkal fenyegetnek

Infostart
2024. július 21. 10:05
A jelentős bérkülönbségek miatt tiltakozik egy szakszervezet, amely szerint a szervezők csak az időt húzzák.

Szinte a sportolók maradnak az egyedüliek, akik nem akarnak sztrájkba lépni a párizsi olimpia előtt. Legutóbb a francia előadóművészek szakszervezete (SFA) jelentette be, hogy sztrájkot helyez kilátásba a július 26-i megnyitóünnepségre, valamint a paralimpiához kapcsolódó próbákra.

A ceremóniához szerződtetett színészek, táncosok és akrobaták csoportja az alacsony bérek és a szervezők által alkalmazott munkaügyi egyenlőtlenségek ellen tiltakozik. A szakszervezet szerint aggodalmaikat többször figyelmen kívül hagyták, miután figyelmeztették az ünnepségek produceri feladatait ellátó céget, a Paname24-et a kollektív szerződéssel nem összhangban lévő szerződéses gyakorlatra.

„Rávilágítunk a bánásmódban tapasztalható botrányos egyenlőtlenségekre, valamint a társadalmi párbeszéd hiányára az előkészületek és a próbák során” – tette hozzá az SFA a 20minutes.fr cikke szerint, utalva arra, hogy az olimpiai játékokra regisztrált 3000 hivatásos táncos közül mintegy 300-at „szégyenletes anyagi feltételek mellett” vettek fel, költségtérítés és a jogok átruházása összegének ismerete nélkül alkalmaztak.

A díjazás az időszakos fellépők 60 eurójától a kollektív szerződésben részesülő alkalmazottak 1610 eurójáig terjed:

ez a széles spektrum erősíti az egyenlőtlenségeket. A szakszervezet az eltérő bánásmódot is kifogásolja: a nem párizsi művészek egy része ugyanis költségtérítést és szállást kap, míg a többség nem.

Az SFA szerint nem kaptak választ a követeléseikre és a bérváltozásokkal kapcsolatos kérdéseikre.

„Nyílt megbeszélést javasoltunk, hogy mindenki számára elfogadható megoldásokat találjunk, a ceremóniákhoz közeledve, de a mai napig úgy tűnik, hogy a szervezők és a produceri cég az idővel játszik, mivel nem tűztek ki újabb találkozókat” – tették hozzá.

A szervezőbizottság reagálásában kijelentette, hogy nagyon komolyan veszi a munkakörülmények kérdését, és hogy a Paname24 tiszteletben tartja a táncosok kollektív szerződését: a díjak még a megállapított minimumnál is magasabbak. „Ellenőrzés után meggyőződhettünk arról, hogy a Paname24 nevű szolgáltatónk szigorúan betartja a törvényt, a táncos szakmára vonatkozó kollektív szerződéseket alkalmazza” – tette hozzá a szervezők képviselője. Ezenkívül mindkét szervezet elkötelezte magát a kollektív tárgyalások folytatása mellett.

Bernard Thibault, a Párizs 2024 Szociális Charta Bizottságának elnöke már júniusban figyelmeztetett erre a helyzetre. „Szerepelni a megnyitón igazi szakmai lehetőség, de ez nem jelenti azt, hogy az elvégzett munkát ne kellene elismerni.

Néhányan pénzt fognak veszíteni, ha a megnyitó ünnepségen dolgoznak”

– mondta.

A július 26-i megnyitón mintegy 3000 táncos, zenész és színész vesz majd részt a Szajnán és a környező hidak mentén.

Az olimpia előtt több terület dolgozói fenyegettek sztrájkokkal, vagy tartottak is munkabeszüntetéseket, hogy jobb feltételeket harcoljanak ki. Az elmúlt hónapokban a rendőrök, mozdonyvezetők, közalkalmazottak, szemétszállítók, legutóbb pedig a reptéri dolgozók alkalmazták ezt a módszert.