Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ilyés Ferenc: öröm volt nézni a Győrt

Infostart / Kaposi Dávid
2024. június 3. 16:50
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke reméli, hogy a BL-győztes magyar játékosok majd az olimpián is jó eredményt érhetnek el.

„Nagyon szorítottam a Győrnek, és boldog vagyok, hogy újra megnyerte a Bajnokok Ligáját. Amikor pénteken bejelentettük, hogy Budapest lesz a házigazdája a következő három évben is a női BL négyes döntőjének, akkor ezt azért is tettük, hogy a magyar csapatokat erősítsük, hogy hazai pályán küzdhessenek a legfőbb célért. Öröm volt nézni a Győrt, nagyon jól játszott egész hétvégén” – mondta a vasárnapi finálé után Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

Felidézte, hogy előzőleg sokan féltették a Győrt, ám ő azt gondolta, ha az Esbjerg elleni elődöntőt sikerrel veszi, akkor megnyeri az egész sorozatot. „Az a győzelem lelki erőt adott nekik, átlendültek, és biztos voltam abban, hogy meg tudják nyerni a finálét is” – tette hozzá.

Ilyés Ferenc örül annak, hogy egy BL-döntőben mindkét együttesben játszottak magyar játékosok – az ETO-ban Győri-Lukács Viktória, Szöllősi-Schatzl Nadine és Fodor Csenge, a Bietigheimben Faluvégi Dorottya lépett pályára az MVM Dome-ban, de a csapat tagja volt Háfra Noémi és Szkora Melinda is. Valamennyiüknek gratulált, hozzátéve, hogy még nincs vége az évadnak, jön a nyár, az olimpia, és reméli, hogy ott is jó eredményeket fognak elérni.

"A magyar kézilabdának is nagyon fontos, hogy a klubcsapataink ilyen jól szerepelnek. Az ilyen élmények után akar majd még több gyerek kézilabdázni, és remélem, hogy akik már most is kézilabdáznak, megragadnak a sportág mellett" – emelte ki az elnök.

Ilyés Ferenc hozzátette, a budapesti négyes döntő mint rendezvény folyamatosan fejlődött az elmúlt években. Idén úgy is közel telt ház volt, hogy nem két, hanem csak egy magyar együttes szerepelt az elődöntőben. "És újra bebizonyosodott, hogy az MVM Dome a legjobb helyszín a final fournak" – hangsúlyozta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ilyés Ferenc: öröm volt nézni a Győrt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást