Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Két magyar döntős a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon

Infostart / MTI
2024. május 24. 22:04
Pigniczki és Wiesner is a nyolc közé jutott egyéni összetettben.

Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is döntőbe jutott egyéni összetettben a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon, előbbi ráadásul a labda mellett a szalag fináléjában is ott lesz.

A felnőtt egyéni versenyzők a csütörtöki karika és labda után a selejtező pénteki napján szalaggal és buzogánnyal mutatták be gyakorlataikat az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon.

Pigniczki virtuóz szalaggyakorlatába becsúsztak kisebb pontatlanságok, előbb 31,600, majd az edzői óvás után 32,000 pontot kapott rá, amivel a nyolcadik helyen jutott a vasárnapi döntőbe. Buzogánnyal voltak kisebb hibái, 32,900 pontja a 11. helyre volt elegendő, így harmadik számú tartalékként várhatja a finálét. Egyéni összetettben tizedik lett a selejtezőben 99,900 ponttal, a döntőbe a legjobb 24 jutott.

"Úgy éreztem, hogy a szalaggyakorlatom jobban sikerült. Akkor szoktak az edzőim óvni, amikor úgy látják, hogy többet csináltam a gyakorlatomban, mint amennyi technikai pontszámot adtak a bírók. Ezzel most egyáltalán nem foglalkoztam, nem is tudtam, hogy óvtak, számomra csak utólag derült ki" - nyilatkozta.

Hozzátette, buzogánnyal volt egy kis pontatlansága, egy kisebb ejtés, amit sajnál, mert nagyon jól érezte magát a szőnyegen, és minden nagyon jól jött ki a gyakorlat során. A kettő közül a buzogánygyakorlatának pontjaival elégedettebb, mert nemzetközi versenyen még soha nem kapott 32 fölötti pontszámot.

"Az elmúlt három évben a buzogánnyal minden versenyen problémáim voltak, de úgy érzem, végre kezd rendesen összeállni. A kis hiba ellenére úgy gondolom, az olimpia előtt jó úton járunk" - vélekedett.

Az MTK sportolója négy gyakorlat után elmondta, még egyáltalán nem érez fáradtságot, fel van dobva, dolgozik benne az adrenalin, de megpróbál majd minél többet pihenni, mert szombaton nagy feladat vár rá, hiszen az összetett döntőben ismét be kell mutatnia négy gyakorlatát. Az kérdéses, hogy a versenyzők zavartalan pihenése biztosított lesz-e, hiszen a szállodájukkal szemközti Puskás Arénában pénteken és szombaton este is koncertet ad Azahriah.

"Igen, gondoltam is, hogy kinézek, de azt hiszem, ezt most kihagyom. Viszont szerintem engem egyáltalán nem fog zavarni, nagyon jó alvó vagyok, úgyhogy talán nem is fogom hallani. Ha mégis, akkor van nálam fülhallgató, és tudok meditáló zenét is hallgatni" - reagált Pigniczki.

Hozzátette, szereti Azahriah zenéjét, az egyik dalát a tokiói olimpia előtt folyamatosan hallgatta, és nagyon sok jó dologra emlékezteti.

Pigniczki csütörtökön a labda döntőjébe is bejutott, a karika fináléjában pedig első számú tartalék lesz vasárnap.

Wiesner Hanna szalaggal 31,100 pontot kapott pénteken, ezt az óvás után sem változtatták meg, így a 13. helyen végzett. Buzogánnyal volt egy ejtése a gyakorlata végén, és 30,200 pontot kapott, ez a 23. pozícióra volt elegendő, egyéni összetettben pedig 16. lett 95,150 ponttal.

"Ez a hiba nagy butaság volt, mert a kezemből ejtettem ki a buzogányt öt másodperccel a vége előtt. Nagyon sajnálom, mérges vagyok magamra, de boldog vagyok, hogy végül ez elég lett" - mondta.

Hangsúlyozta, tudja magáról, hogy képes bejutni valamelyik szer nyolcas döntőjébe, de első körben az volt a célja, hogy az egyéni összetett fináléjába bekerüljön.

A szalaggyakorlatáról elmondta, abban is voltak kisebb hibák, de próbálta őket megoldani, és nem tudja, a bírók hogyan értékelték és miért pontozták le.A korábban megsérült térdéről elmondta, egyelőre teljesen jól bírja a terhelést és egyáltalán nem fáj.

A további program:

szombat:

felnőtt egyéni összetett döntő (Pigniczki, Wiesner) 10.10

felnőtt együttes kéziszercsapatok selejtezője (Magyarország) 17.45

vasárnap:

felnőtt egyéni szerenkénti döntő: karika, labda (Pigniczki) 10.10, buzogány, szalag (Pigniczki) 11.20

felnőtt együttes kéziszercsapatok szerenkénti döntője: 5 karika 13.45, 3 szalag és 2 labda 13.45

gála 16.00