Nyitókép: Kovács Ágnes hivatalos Facebook-oldala

Kovács Ágnes: évek óta vártam ezt a napot, és nagyon örülök

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. április 11. 15:17
Az olimpiai bajnok úszónő azt mondta az InfoRádióban, hogy a 100 méteres mellúszásban 24 évig fennálló országos csúcsát megdöntő Fángli Henrietta eredményei bizakodásra adnak okot, sőt meglátása szerint még többre lehet képes a jövőben a győri tehetség. Kovács Ágnes arról is beszélt, hogy reméli, Párizsban is lesz majd olyan magyar úszó, aki felállhat a dobogó legmagasabb fokára, ahogyan az megadott neki is 2000-ben, Sydneyben.

A Duna Arénában rendezett úszó országos bajnokság nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta női 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját. Az UNI-Győr Úszó SE versenyzője 1:07.50 perces idővel nyert, amivel az olimpiai bajnok legendának a sydney-i ötkarikás játékok előfutamában úszott 1:07.79 perces idejét javította meg. Fángli Henrietta kedden elért időeredménye nem sokkal marad el az olimpiai szinttől (1:06.79).

A történelmi rekorddöntést követően Kovács Ágnes azt mondta az InfoRádióban, évek óta várta ezt a napot, és nagyon örül, hogy 100 méter mellen Fángli Henriettának sikerült megjavítania a 24 évig fennálló csúcsát. A 200 méteres számban továbbra is a kétszeres világbajnok a csúcstartó 2:24.03-mal, amit a 2000-es ötkarikás játékok elődöntőjében úszott, majd a döntőben ennél gyengébb idő is elég volt az aranyérem megszerzéséhez.

Kovács Ágnes szeretné, ha ismét lenne kiemelkedő női mellúszója a magyar sportnak, ezért nagyon drukkol a mostani mezőny tagjainak.

Felidézte az úszópápa, Széchy Tamás egyik legendássá vált mondását, amely szerint „az érmek állandóak, a csúcsok pedig azért vannak, hogy megdöntsék azokat”. Az olimpiai bajnok szerint az a legfontosabb, hogy a magyar úszósport a hagyományoknak megfelelve mindig sikeres legyen.

Mint mondta, Fángli Henrietta 1:07.50 perces ideje közel van az olimpiai A-szinthez, és ugyan most nem sikerült neki a párizsi induláshoz szükséges időt megúsznia, de látszik, hogy jó úton halad, biztatóak az eredményei. „Az egyéni legjobbját úszta most, de azt gondolom, van még benne ennél több is, és ha képes lesz még javítani ezen az időn, akkor szépen tud majd előrehaladni a világranglistán” – tette hozzá Kovács Ágnes.

Egyetért azzal a felvetéssel, hogy az utóbbi időben nem tűntek ki igazi világklasszisok a magyar női mellúszásban,

elmaradtak a kiemelkedő eredmények, ugyanakkor megítélése szerint nincs ok panaszra és aggodalomra, mert más számokban sok kiváló női úszónk van. Kiemelte Hosszú Katinkát mint az elmúlt évek legnagyobb sztárját, de úgy véli, rajta kívül is nagyon sok tehetség mutatta meg magát vagy éppen most bontogatja a szárnyait. „Egy nemzet nem mindig ugyanabban az úszásnemben ér el nagy eredményeket, ebben nincs állandóság. Viszont óriási dolognak tartom, hogy Magyarország egy kis országként ennyi olimpiai érmet – köztük sok aranyat – tud felmutatni úszásban” – jegyezte meg.

Kovács Ágnes bízik benne, hogy Párizsban is lesz érmese vagy olimpiai bajnoka a magyar úszósportnak, de nem akart különösebben jóslásokba bocsátkozni. Mint fogalmazott, annak idején ő sem szerette, amikor az olimpiai vagy a világbajnoki cím legfőbb várományosaként emlegették a nevét. Szerinte a túlzott elvárásokkal és követelményekkel sokszor nagy terheket tesznek a sportolók vállára. Úgy gondolja, több magyar úszó is esélyes lehet az éremszerzésre és akár az olimpiai bajnoki cím elhódítására is Párizsban. „Bízom benne, hogy többen is felérhetnek a dobogóra – akár a tetejére is” – vélekedett Sydney olimpiai bajnoka.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Ágnes az új trónkövetelőkről: a csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék azokat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást